Rengeteg az új bejelentenivaló a BlizzConon, így az Overwatch következő részéről is sok hivatalos információt kaptunk.

Először egy új animációt láthattunk, melyben végre beteljesedik a sok korábbi utalgatás – újra összeáll az Overwatch. Tracer, Winston és Mei egy Null Sector támadást készülnek megállítani Párizsban. Amikor már majdnem úgy tűnik, hogy elbuknak, segítségül érkeznek többen az eredeti hősök közül, és közösen megállítják az óriás robotot.

 

Az animált előzetes után gameplay részleteket is bemutatott Jeffrey Kaplan, az Overwatch vezető tervezője. Ahogy arra számítani lehetett, több PvE-fókuszú játékmód is érkezik majd a következő részbe – egy teljes egyjátékos történet mód, co-op küldetések, személyre szabható és fejleszthető hős képességek. Az összes hős új kinézetet is kap, ahogy a történet halad előre, ennek részleteiről egy későbbi panelen mesélnek majd. Az is biztos, hogy nem csak egy, hanem több új hős is érkezik a játékba.

 

Emellett új PvP tartalom is várható. Kaplan hangsúlyozta, hogy kiemelten fontos marad a kompetitív színtér is. Az új fő játékmód a Push lesz, amit ki is lehet próbálni a konferencia területén, egy új, Torontóban játszódó térképen. Szintén elérhető lesz egy demó az egyik egyjátékos küldetés is, Rio de Janeiróban.

Fontos kérdés, hogy egy ilyen folytatás hogyan kapcsolódik majd az eredeti játékhoz. Az Overwatch jelenlegi játékosainak is lehetősége lesz játszani ugyanazokon a térképeken, amik a második részbe érkeznek, ugyanígy az új hősökkel. Tehát a multiplayer környezet meg lesz osztva a két játék között, így az összes eddig elért eredmény egy az egyben átvihető a második játékba is.

×