Új év, új CoD. Ha kicsit szentimentálisabb lennék, azt is mondhatnám, hogy a Call of Duty minden évben valami új kezdetét jelenti, mint a természet újjászületése, csak aztán mindig eszembe jut, hogy most tél lesz és hó és csend és halál.

Miután a tavalyi Call of Duty-nak volt pofája megjelenni teljes áron, normális egyjátékos mód nélkül, a minimum, amit elvártam az idei résztől, hogy egy drága borral, bonbonnal és egy bocsánatkérő levéllel kopogtasson be hozzám. Bár a bor meg a bonbon elmaradt, azért a kampány képében kaptam egy kis engesztelést. Sajnos újra meg újra rá kell jönnöm, hogy a széria teljesen belesüppedt a „blockbuster” sztereotípiába. Talán nem én vagyok a legmegfelelőbb ember ezeknek a játékoknak a kritizálására. Nekem azért nagyobb igényeim vannak, mint amiket a fotorealizmussal meg Price kapitány bajuszszőrének a szélben lengedezésével ki lehet elégíteni. Aki rajongója a sorozatnak, az most forduljon vissza vagy hagyjon fel minden reménnyel.

Mély bocsánatkérések közepette

Kezdjük a sztori móddal, azért mégiscsak ezt követelték vissza legtöbben. Töredelmesen bevallom, hogy én is szívesen látom viszont ezt a játékmódot, még ha minden évben enyhe kiábrándultsággal állok is fel előle. Mivel tapasztaltabb meg szemfülesebb vagyok az átlagjátékosnál, gyorsan össze is dobtam egy CoD sztorimód-bingót, hogy milyen sztereotípiákat pipál ki a legújabb rész és itt szeretnék szólni mindenkinek, hogy elböffentek pár spoilert a kritika során.

 

 

Szörnyen remegett a kezem, amikor el kellett döntenem, hogy a „klisés sztori” rubrikába vajon tegyek-e „X”-et. A történet nagy vonalakban a nagyhatalmaknak kis országok ügyeibe történő beavatkozásról, az így létrejövő terroristacsoportokról, kívülről támogatott háborúkról és komikusan gonosz katonai helytartókról szól. Tehát ha mást nem, azt azért el lehet mondani a Modern Warfare-ről, hogy érdekes témákat vet fel. Sajnos a témafelvetés önmagában csak fél siker. A másik fele a téma gondos és intelligens kifejtése lenne, de akárhány millió dollár áll az Activision rendelkezésére, írói talentumot nehéz készpénzért vásárolni.

A fő problémám a játék történetvezetésével, hogy kétségbeesetten próbál a Spec Ops: The Line zsenialitásához felérni, de inkább olyan hatást kelt az egész, mintha egy óvodás próbálná a sütis tálat a komódról lehúzni. Néha egyenesen komikumba fordul át a folyamatosan sötét atmoszféra, a marcona, harcedzett férfiak reszelős hangján elregélt „ez a kötelességem” mantra három nyelven – vagy négyen, ha a brit angolt is belevesszük – és ötven megfogalmazásban. A Modern Warfare az első fél órában felállítja az alaphangot és onnan szinte egy percig sem tágít. Még kellemetlenebb a köntörfalazás meg az aktuálpolitika fel nem vállalása. Egy arab országban az oroszok és az amerikaiak kihelyezett háborút vívnak a helyiekkel, aminek következményeként egy terroristacsoport Londonban merényletet hajt végre. Nem-nem, nincs itt semmi látnivaló, még az országot is átneveztük Szírisztánra (vagy mire).

A CoD kampánya sutba dob minden írói konvenciót, úgy mint feszültségoldás, vagy a történet megfelelő ütemezése. Azonnal konfliktus van, ami nem is oldódik meg egészen a játék legvégéig. A véresen komoly hangvételt viszont nem lehet hat órán keresztül fenntartani, mert komikussá válik, főleg akkor, amikor hőseink egy rakétával megcsúzlizott, pörgő helikopterről az utolsó pillanatban egy kötélen jojóznak le egy épület tetejére. Vagy például amikor a játék elvárja tőlem, hogy szimpátiát érezzek valaki iránt, aki kb. az előtt fél órával egy gyereket végzett ki. Ilyen és ehhez hasonló akciófilmes jelenetek teszik a Modern Warfare kampányát teljesen komolyan vehetetlenné, mintha csak egy óvodást néznék egy játék pisztollyal fenyegetőzni. Van még a történetben elásva valami testvérkonfliktus két felkelő között, de a fenti problémák miatt nem tud többet nyújtani a sztori, mint a „Price kapitány gittegylete megmenti a világot a harmadik világháborútól” újabb epizódja.

Apropó Price. Az öregfiú újraszerepeltetése kifejezetten jó húzás volt. Valljuk be, lehet van apád, de Price mindannyiunk apucija, csak azt nem értettem, hogy miért kellett úgy tálalni az első bevonulását, mint Jézus Krisztus második eljövetelét. Látom lelki szemeim előtt, ahogy régi CoD-veteránok teljesen beleélik magukat a pillanatba, ahogy a mennyország kapujában Price kapitány csipkés alsóneműben, egy gépkarabéllyal köszönti őket „Üdvözöllek, fiam!” felkiáltással. Akárhogy is legyen, nekem az a jelenet sok volt, mint annyi minden más ebben a játékban.

Képtalálat a következőre: „call of duty modern warfare 2019 gameplay”

Ami azonban teljesen rendben volt, az az audiovizuális élmény. Igen, a karakterek úgy beszélnek, mintha kutyafürdetés közben lenyelték volna a síkárkefét, de mindezt teszik úgy, hogy a hangjukat szolgáltató színészek tökéletesen át tudják adni az atmoszférát. Majdnem minden karakter szinkronszínésze telitalálat, talán egyedül a felkelők vezetőjének a színészkedése volt egy picit patetikus, de még az sem tudott sokat elvenni az élményből. A hangdizájn hasonlóképpen elképesztő mind az átvezetőkben, mind missziók közben. Az egyedüli probléma talán az aláfestő zenével van. Az utolsó misszió előtt meg mertem volna esküdni rá, hogy nem is volt muzsika a Modern Warfare-ben, szóval utólag kellett belehallgatnom ezekbe. Sarah Schachner melódiái gyönyörűek, még ha picit kiszámíthatóak is, de sajnos abszolút belesüppednek a fegyverropogásba és az ellenfelek ordításába.

Végre sikerült elérnünk a fotorealizmusnak azon szintjét, hogy egy-két mozzanattól eltekintve nem nagyon lehet megkülönböztetni a 2019-es Moder Warfare átvezetőit egy élőszereplős filmtől. Ez pedig bevallottan tetszik a szememnek, szó se róla, de ahogy a nagy klasszikus kijelenti: „a felszín kecses, azt nézitek ti csak”. A szereplők legutolsó szarkalábát is lehet látni, ami nagyon be tud rántani a világba. Be tudna, pontosabban, ha nem baltázták volna el az előre renderelt videókat, azok ugyanis nagyon komoly technikai problémákkal küzdenek. Nem elég, hogy az első pár másodperc után szinte kivétel nélkül leesik a framerate olyan szintre, mintha kognitív képességeikben korlátozott betegek katonásdit játszanának; de még olyan is gyakran történik, hogy egy misszió elején újraindul a legutóbbi átvezető.

Amennyit az audiovizuális tökéletesség hozzáad a CoD: Modern Warfare tálalásához, annyit vesznek el ezek a nagyon is immerzióromboló problémák. Ennek tetejébe a kampány alatt a játék párszor ki is dobott az asztalra. Megjegyzem, jól is esett néha a felszabadulás a monotonitás alól, de azért mégsem elfogadható egy ekkora címnél  egy ilyen bagatell hiba. Néha a menüben is akadozott a kép és a töltőképernyők is szörnyen hosszúra nyúltak még akkor is, amikor SSD-re raktam a játékot.

Csak a régi nóta

Az átvezetőkkel szemben a játékmenet teljesen zökkenőmentes. Egy pillanatra sem torpant meg a játék, nem volt képszakadás – annak ellenére, hogy a vSync-et céltudatosan kikapcsolva hagyom – és úgy nagy általánosságban egy nagyon folyékony élményt nyújt a játék. Természetesen azt tinédzserkorából mindenki tudja, hogy attól, hogy valami folyékony, nem biztos, hogy jó is. A Modern Warfare hozza a sztenderd CoD-élményt, ami a széria rajongóinak jó hír lehet, nekem azonban megint azt jelenti, hogy kapok 5-6 órányi kampányt inoffenzíven középszerű missziókkal, nettó nulla innovációval.

A 2019-es CoD-ban ezen a téren sem kellett csalódnom. Nagyon gyorsan beleült a régi, kényelmes karosszékébe, amit én csak „fedezéklövöldének” szoktam nevezni. Ez gyakorlatilag az ősrégi árkádos rail shooterek játékmenete, ahol helyszínről helyszínre haladva a pályán be kell húzódni a fedezékbe, majd innen addig kukucskálni időszakosan, míg a rosszfiúk el nem tűnnek, vagy a történet megkívánja. Ennek megfelelően a pályadizájn elég lapos. Lövöldözős szekció követ lövöldözős szekciót, néha megtörve egy-két lopakodós résszel. Sajnos ezt még nem tudom innovációnak felróni még akkor sem, ha az Activision 10 éves mechanikákat akar így marketingelni. Többnyire egy és csak egy megoldása van egy problémának, és a CoD gondosan fogja a kezünket mindvégig, nehogy túl jól szórakozzunk.

Képtalálat a következőre: „call of duty modern warfare 2019 campaign”

Ezzel együtt a játék túlságosan könnyű, még úgy is, hogy a második legnehezebb fokozaton játszottam az elején. Mivel nincs sok kreatív mechanika vagy változatos ellenfelek, így legfeljebb az okozhat nehézséget, hogy nehogy rossz időben dugjuk ki a fejünket a fedezék mögül. Vannak egyes részek, ahogy párszor sikerült megcsókolni a földet, de ott is inkább frusztráló volt a Modern Warfare, mint valóban nehéz. Mármint, ki az isten guggol egy sarokban egy sörétes puskával?

A játékmenet tehát nem szolgál nagy innovációkkal, bár szerintem nem is ez volt a cél. Amit azonban nyújt, azt nagyon is jól csinálja: filmszerű epizódok sorozata az új Modern Warfare, ami régi idők nagy akciófilm-jeleneteit idézi meg. Néha csak azt felejtik el a fejlesztők, hogy kicsit több játék kéne a filmjükbe.

Remélem szereztél headsetet

Oké, térjünk rá arra, amiért valójában játssza mindenki a CoD-ot: a multiplayer. A fenti állítások továbbra is állnak. A játékmenet kifogástalan, a fegyverek jól használhatóak és van pár új ötlet is. A gond az, hogy ígéretükhöz híven az Infinity Ward próbálja visszahozni a régi CoD-ok mechanikáit és ezek durva ellentétben állnak az innovációkkal. Ne szaladjunk ennyire előre, nézzük végig, mire is gondolok pontosan.

Tudom, hogy a killstreak az egyik legrégebbi multis hagyomány a piacon, de attól, hogy valami régi, még nem biztos, hogy jó is. Sem a küldő, sem a fogadó oldalról nem élveztem, amikor egy harci helikopter gépágyújának tüze elől menekültem, esetleg egy szőnyegbombázás áldozata lettem. Természetesen nem is kell ezt élvezni, ez egy jutalom a jó teljesítményért, de soha nem értettem, hogy miért kell valakinek, aki egyébként is a legtöbb embert leölte, még plusz tömegpusztító fegyvert adni a kezébe, mintha egy késes ámokfutónak adnánk egy pisztolyt, hogy „hé tesó, ezzel gyorsabb!”. Sajnos a killstreak akkor sem túl kielégítő, amikor nekem van lehetőségem használni egy kütyüt. Valahogy leértékeli a pontszámomat, és az adrenalinpumpáló tűzharc helyett hangyaégetést csinál a meccsből pár másodpercig. Egyszóval egy elavult mechanika, ami a nyerésre álló csapatot még nagyobb előnyhöz juttatja, a vesztes csapatot pedig megfosztja a fordítás legcsekélyebb reményétől is.

Képtalálat a következőre: „call of duty modern warfare 2019 gameplay”

A killstreakek jócskán elvesznek az új Field Upgrade rendszer jelentőségéből is. A Field Upgradek apró extrák, amikkel karakterünket felszerelhetjük, mint például a jelölődrón vagy a gránátvisszaverő rendszer. Ezek kiváló eszközök lennének arra, hogy kis ideig valódi csapatként dolgozzunk a társainkkal, de a CoD tradicionálisan önző filozófiájával teljes mértékben szembemennek.

A jól megszokott játékmódokon kívül van pár új érdekesség is, mint a Gunfightra keresztelt, rövid 2v2 meccsek, amik rekordidő alatt a kedvenceimmé váltak, egyrészt mert nem töltök több tíz percet egy vesztes meccsben, másrészt meg mert ha béna csapattársat kapok, legalább csak egy idiótával kell számolnom. További érdekesség még, hogy véletlenszerűen kapjuk meg a felszerelést, ami hatalmas változatosságra ad lehetőséget. A Gunfight OSP mód még picit csavar a felálláson azzal, hogy magunknak kell összeszedni a fegyvereinket a pályán á’lá PUBG, csak jobban optimalizált és kevésbé frusztráló. Néhány meccstípus sajnos nem marad mindig a játékban, illetve időszakosan tér majd vissza. Úgy tűnik, hogy az Infinity Ward teszteli, hogy mely játékmódok működnek. Nemes cél, csak nem szeretném, ha kizárnának kedvenc meccstípusaimból. Ezen kívül természetesen van Team Deathmatch, FFA, Domination és még sok más régi játékmód, fegyver, kütyük és pályák, szóval aki régen rója a CoD-multi harcmezejét, az nagyon is otthon érezheti magát. Kicsit néha olyan érzésem van, hogy kifejezetten ezekre tervezik az újabb CoD-okat, ami számomra  is probléma. Szeretek néha beugrani, de “teljes munkaidőben” azért nem tudom csinálni.

A Modern Warfare multija tehát csak a jó öreg CoD, amit már évek óta megszokhattunk. Légy résen, lőj először és soha ne tölts újra nyílt terepen. Aki eddig élvezte ezt a fajta, nagyon gyorsütemű online játékot, azt ez is jó ideig le fogja kötni.

Összefoglalás

A jó, a rossz és két füstölgő orosz – Call of Duty: Modern Warfare Kritika

Nem is tudom, mit tudnék ideírni zárógondolatként. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nyújtott élményt a 2019-es Modern Warfare. Kétségtelenül szórakoztató volt a kampány, még ha a narratíva éppen csak megközelítette a veszélyes vizeket és a végkimenetel megint az lett, hogy a jó Amerika legyőzi a gonosz oroszokat. A CoD: Modern Warfare elfoglalhatja a helyét a többi dolog között, amiket élvezek, pedig nem kéne; úgy mint az édes pezsgő, a könnyűdrogok és a mikrózott banánhéj.


Szerzői értékelés

6

Eszméletlen látvány

Pöpec hanghatások

Érdekes témákat vet fel…

…amiket  utána klisésen old meg

Technikai problémák

Nem nagyon mozdul ki a CoD-fortzónájából

Olvasói értékelés

0
Kiemelt ajánlat

LEET x FORTNITE CLASSIC LOGO TEE

3 990 Ft

Kosárba

3 990 Ft

A termékhez nem tartozik leírás.

3 990 Ft

Kosárba

  • Prémium minőség
  • 100% pamut
  • XS, S, M, L, és XXL méretekben

×