A Microsoft termékmenedzsere megerősítette a hírt, hogy minden jelenlegi Xbox One kontrollerrel irányítani lehet majd az új Xbox Scarlettet.

Már a konzol E3-as bejelentésekor felmerült, hogy az új Scarlett visszafelé is kompatibilis lesz majd akár több generáción keresztül. Azóta sem lehet ennek minden részletét ismerni, de most a Tweak Town kiszúrt egy megerősítést.

James Shields, a Microsoft termék/marketingmenedzsere Twitteren válaszolt egy játékosnak, hogy az összes Xbox One kontrollerre igaz, hogy használható lesz majd a Scarlettal is.

Ahogy a cég képviselői az E3-on fogalmaztak: ha jobban össze akarják olvasztani a PC és az Xbox platformot, ahhoz tiszteletben kell tartani a vásárlók korábbi vásárlásait is – ehhez pedig ilyen jellegű kompatibilitásra van szükség.

Pontos dátum a konzol megjelenésére nincs, de a bejelentésen a jövő évi karácsonyi szezont lőtték be.

×