Ma hajnalban a League of Legends 10 éves évfordulójának ünnepén a vállalat többek között egy készülő akció RPG-ről is lerántotta a leplet.

A korai hírekkel ellentétben – sajnos – nem MMORPG a Riot Games új játéka, amit ma hajnalban mutattak be a League of Legends 10 éves évfordulójának ünnepén. Az új játék egy gyűjtögetős kártyajáték, ami erősen hajaz a Hearthstone-ra, de tartalmaz Magic: The Gathering elemeket is. Ezt mi ki is próbálhattuk.

Emellett persze a Riot több új játékról rántotta le a leplet, melyek közt a szemfülesek észrevehettek egy Diablo-szerű akció RPG-t is, a harcolós és lövöldözős játék mellett.

 

A klipek sajnos nagyon rövidek voltak, de egy sajtóközleményben szereplő rövid áttekintés szerint ezt a Riot-on belül „Project F-nek” hívják. Ennél többet sajnos egyelőre még nem tudunk, de a LoL univerzumban játszódó akció-RPG ritkaság lehet a jövőben.

Aztán ott van még a Project L. A Riot Games verekedős játékát már augusztusban hivatalosan megerősítette a Riot Games alkalmazottja (és az Evo társalapítója) Tom Cannon. Most az is kiderült, hogy a League of Legends világában játszódik, a hősök pedig kicsit máshogy csapnak össze. A Riot Games egyébként 2016-ban felvásárolta a Radiant Entertainment játékstúdiót, amelyet Tom és Tony Cannon alapítottak.

A Riot Games-nél ezen kívül létezik még a Projekt A, aminek a fentiekkel ellentétben már nincs sok köze a League of Legends-hez. Az FPS nézetű lövöldözős játék lesz az első Riot játék, mely nem köthető a LoL-hoz. A Projekt során a legfontosabb egyébként a csalások és a késések megfelelő kezelése lesz.

Mint minden nemrég bejelentett játék, a Projekt A is korai fejlesztései szakaszban van, de a Riot láthatóan komoly, hosszútávú projekteket indított.

×