A Blizzard az elmúlt napokban igen komoly támadások középpontjába került. Sokan akarták törölni fiókjukat, és azt hitték a vállalat nem engedi.

A Blizzard a múlt héten nem csak azért került a hírek középpontjába, mert díjat kapott Dél-Korában, hanem azért is, mert egy profi Hearthstone játékost, Chung “blitzchung” Ng Wai-t eltiltott a versenyzéstől, miután Wai egy interjúban a hongkongi tüntetők támogatásáról nyilatkozott. Az eltiltás egy felháborodási láncreakciót indított el, sokan bojkottálták a Blizzardot, sokan pedig szerették volna törölni fiókjukat.

Sajnos azonban ezzel sem járt jól a vállalat. Egy azóta vírussá lett Tweet poszt szerint a cég nem engedi meg az embereknek, hogy töröljék adataikat és fiókjukat. Erről bizonyítékot is kitett.

Kép forrása: Polygon

A Blizzard négy különböző módszert tesz lehetővé a fiók igazolására: SMS, e-mail, hitelesítő, valamint egy titkos kérdés. Elterjedt a gondolat, hogy Blizzard mind a négy módszert blokkolja, hogy senki ne tudja törölni a fiókot. A Polygon ma arról írt, hogy a Blizzard-nak nem állt szándékában senkit korlátozni ebben, valószínűbb, hogy olyan sok ember próbálkozott a művelettel, hogy a Blizzard szerverei túlterheltek voltak.

Egy nappal azután, hogy futótűzként terjedt a negatív feltételezés, többen is jelezték a vírusos posztok alatt, hogy sikerült törölni a fiókokat. Ha a rendszer nem is működik azonnal, érdemes lehet megpróbálni újra, egy kicsit később.

×