A hongkongi tüntetők mellett kiálló Blitzchung Hearthstone játékost egy évre eltiltotta a Blizzard és nyereményét is elvették.

A Blizzard a héten hozta meg a döntés, hogy eltiltja a hongkongi tüntetők mellet kiálló Blitzchung nevű játékost. Ezen felül a már a Grandmaster ligában megnyert pénznyereményét is visszatartják, mivel megszegte a rendezvényre vonatkozó szabályokat.

A Blizzard játékainak rajongói ezen hamar felháborodtak, mivel szerintük a szabad véleménynyilvánítást nem joga korlátozni a vállalatnak és az egészet amúgy is üzleti célból teszik, hogy hízelegjenek a kínai kormánynak. Az NBA hasonló válsággal küzd, ott a Houston Rockets kosárlabdacsapat egyik vezetője állt ki a tüntetők mellett, amire a kínai kormány azonnali szankciókkal reagált. Az NBA közvetítéseket beszüntették és a Rockets csapatot eddig támogató cégek is elálltak szerződéseiktől.

A kínai kormány hatalmának hála jó pár céget kényszerít térdre a témával kapcsolatban. A Versace, Coach és Givenchy ruhamárkákat is kötelezni próbálták, több mint 40 repülővállalattal együtt, hogy ne említsék Hongkong-ot és Taiwan-t külön országként, mivel azok Kínához tartoznak.  Eddig úgy is tűnt, hogy senki se áll ellen a nyomásnak, de a játékos közösség úgy döntött megteszik, amit tudnak, hogy kiálljanak a jó ügyért.


A Twitter felhasználók között a #blizzardboycott már erősen fut és sorra posztolják a csalódott játékosok a képeket, ahogy felmondják előfizetéseiket és letörlik a gépükről az összes Blizzard játékot. Páran a Blizzard dolgozói közül is kifejezték érzelmeiket, a vállalat előtt álló szobron letakarták a „Mindenki véleménye számít” feliratot.

Feltehetőleg ez a felháborodási hullám csupán kis fájdalom lesz csak a vállalatnak a kínai piaccal összemérve, de sokaknak ez az egyetlen mód arra, hogy kifejezzék nemtetszésüket egy ilyen távoli, de komoly problémával kapcsolatban.

Ti töröltetek le emiatt Blizzard játékot?

×