A Ballerina a John Wick világában játszódó film, mely egy fiatal bérgyilkosnőre koncentrál. A filmért az Underworld rendezője, Len Wiseman felel.

A Lionsgate új filmet készít a John Wick világában, melynek forgatókönyvét Shay Hatten írja, aki a John Wick 3 írója is volt. A rendezői székbe Len Wiseman ül majd, aki a legtöbb Underworld filmnél producerként volt jelent, néhányat pedig rendezett is. A Ballerina című film tervét 2017-ben jelentették be először – írja a Deadline.

A film története feltételezések szerint valamelyest hasonlít John Wick-éra, hiszen a főszereplő bérgyilkosnő szintén érzelmi indíttatásból kezd bosszúhadjáratba. Ő azonban nem kiskutyáját siratja, hanem meggyilkolt családját.

A Ballerina egyébként a Polygon szerint már feltűnt a John Wick 3-ban, mint táncosnő. Amikor John a The Director-ral beszél a színházban, a háttérben egy balettelőadás próbája látható. Ott Unity Phelan alakított egy balerinát. Egy rövid időre az is látszik, hogy a lánynak hasonló tetoválásai vannak, mint Wick-nek. Tudjuk, hogy John Wick-et is itt képezték ki.

Kép forrása: John Wick 3

Persze egyáltalán nem biztos, hogy a Unity Phelan által alakított balerina áll majd a történet középpontjában, ahogy az sem, hogy ő alakítaná a bérgyilkosnőt. Az iskolában sok-sok balerina látható. Keanu Reeves megjelenését sem erősítették meg, de nagy poén lenne egy cameo.

A Ballerina mellett persze a jövőben több John Wick témájú film is érkezik: 2021-ben kerül a mozikba a John Wick 4, sőt a The Continental szállodára fókuszáló sorozat is készülőben van.

×