Az időutazás módja nem számít – A Hold árnyékában kritika

A Hold árnyékában egy 2019-es amerikai sci-fi triller, amit Jim Mickle rendezett, Gregory Weidman és Geoff Tock forgatókönyvéből. A Netflixen szeptember 27-én jelent meg. A filmnek a kritikusok körében nem volt nagy sikere, ugyanakkor annak összetettsége elég indok arra, hogy jól kikritizáljuk, már csak azért is, mert nagyon szeretjük a misztikus, sci-fi, időutazós, nyomozós témát. Igen, ebben a filmben mindegyikből van egy pici. Elemzésünk innen igen spolieres, szóval csak azoknak ajánljuk, akik számára ez nem gond.

Történet

2024-ben brutális terrortámadás történik, 11 ezren halnak meg. 1988-ban néhány ember váratlanul, különös módon meghal. Látszólag nincs összefüggés közöttük, egyik egy buszsofőr, a másik szakács, a harmadik egy ismert zongorista. Thomas Lockhart közrendőr felesége pedig bármelyik percben megszülhet, ettől függetlenül a férfi mégis munkába indul. Feleségének bátyja rendőrnyomozó, így könnyen bejutnak az egyik baleset helyszínére. A buszsofőr hullájának tarkóján különös pöttyöket találnak, ami arra enged következtetni, hogy gyilkosságról van szó. Időközben a másik két halálesetnél is ilyen nyomot találnak. Nem sokkal később kiderül, hogy kit kell keresni, Lockhart pedig üldözőbe is veszi a tettest. Némi összetűzés után az elkövető a vonat elé esik és meghal. Látszólag itt véget is érhetne a sztori, de aznap megszületik Lockhart lánya, aminek ára sajnos a feleség halála. Kilenc évvel később folytatódnak a gyilkosságok, a tettes pedig ugyanaz.

Lockhart közben nyomozó lett, próbálja rendesen nevelni kislányát, ám ez nem annyira sikerül. A múltat nem tudja lezárni, így még mindig azt kutatja, mi is történhetett aznap este. El is jut addig, hogy a lány még él, sőt minden kilencedik évben vissza tud utazni az időben, hogy gyilkoljon. Lockhart elhagyva önmagát az ügynek szenteli életét, rögeszméjévé válik, hogy minden 9. évben találkozzon az időutazóval és megállítsa. Egyúttal szeretné megváltoztatni a múltat, hogy élete megváltozzon. Nyilván a végén nagy a csavar, de azt nem árulom el.

Műfaj

A film valahol a sci-fi, a thiller, a krimi között mozog, ám a forgatókönyv szerintem nem valósult meg maradéktalanul. Annak ellenére, hogy könnyen képes a képernyőhöz láncolni a figyelmet, végül mégsem érezzük, hogy az időutazós filmek között gyémántra bukkantunk volna. Végül teljesen érthető válik minden, legalábbis ami a történetet és annak okát illeti. Sajnos azonban arról egyetlen szó sem esik, hogy az időutazás miként valósul meg. Valamiféle holdciklushoz van köze (erre utal a cím), ami miatt csak kilenc évente, vagyis inkább minden kilencedik évbe lehet utazni. Azonban, hogy hogyan, vagy miként, arra nem derül fény. Fogadjuk el a tényt, hogy csak akkor tud utazik az időben, amire meg van az oka és kész. Ha erre nem is, minden másra azért „szinte” választ kapunk.

Karakterek és stílus

A film nem a legismertebb Hollywood-i színészeket vonultatja fel, de bizonyos keretek között megtették, amit lehetett. Nem mondom, hogy sikerült minden karaktert a legjobban ábrázolniuk, de nem is volt teljes hiteltelen a munkájuk. Szerintem végig azt csinálták és úgy, ahogy a rendező elvárta, még akkor is, ha a casting során nem sikerült a legjobb arcokat kiválasztani a figurákra. A készítők a karakterábrázolásban igyekeztek minél sablonosabb krimiregény elemeket ráhúzni a szerepekre, a karakterekre, a világra, a ruhákra stb. Ott van például a hadnagy, aki mindenki szerint egy p*cs, amit többször el is mondanak, de én ezt nem annyira éreztem. Az ilyen filmekben a rendőrfőnök mindig egy p*cs, hát itt is így kellett legyen. Lockart először egy egyszerű rendőr, ahogy nyomozó lesz, bajuszt növeszt, mert minden nyomozó bajuszos (ahogy Gordon a Batman-ben). Kell a rendőrnek/nyomozónak társ, aki persze mindig szeretne kimaradni a buliból és inkább csak fánkot enne. Kötelező elem, hogy a főhős, aki felesége halála miatt már így is eléggé kiégett, később még jobban szétesik, megszállott lesz, elveszti családját, szakállas lesz, hajléktalan, senki nem hisz neki. Semmi meglepő, semmi újdonság. Mindez ráadásul néha már annyira erősen tipikus, hogy nevetséges.

Nyomozás

Ami viszont különösen tetszett, az a néhány okos nyomozós elem. A nyomozós filmekben, sorozatokban sokszor néha nincs logika abban, amit és ahogy tesznek a nyomozók. Itt teljesen logikus és ésszerű következtetések vannak, amik elvezetnek a megoldáshoz. Ez forgatókönyvírói bravúrról árulkodik, ugyanakkor ezt sajnos nem használták ki eléggé. Ha a film végig ezen a szálon fut, és egy időutazós, de ügyesen/csavarosan nyomozós film lenne, akkor zseniális lenne. Kicsit olyan érzésem volt, mint a Death Note animesorozatnál, azonban amint elkezdtem volna ezt élvezni, másfelé haladt tovább a történet.

Időutazás

A film során tehát az 1988-i és 1996-i események vannak kibontva, 2006 és 2015 már kevésbé mutatja be a kort, csupán a főhős életkörülményeire koncentrál. A nyomozás itt már nem tartogat annyi bravúrt, Lockhart 9 év után 2 nap alatt rájön a lényegre. Nem figyeltek arra, hogy a különböző korszakok egyediségét megmutassák. Sőt, sokszor nem is érdekes, hogy eltelt 9 év és változott a világ. Csupán az számít, hogy Lockhart nyomozó mennyire pukkant le, és mennyire ragadt 1998-ban. Ennek talán akkor lenne igazán értelme, ha a világ előrehaladása megmutatkozik, szemben a nyomozó érzelmi világával.

Ahogy írtam, az időutazásról nem derül ki semmi, a gyilkosságok eszközére viszont fény derül, de igazából nem ad hozzá semmit a történethez. A lényeg úgyis az, hogy valamiért meghalnak az emberek, de ha leszúrják őket, vagy ezzel a spéci módszerrel ölik meg, igazából nem számít. Csak a sci-fi vonalhoz ad hozzá picit.

Összegzés

A Hold árnyékában nem rossz film, de nem is kiemelkedő. Utóbbi szerintem a kivitelezésnek és az apróságok elhanyagolásának köszönhető. A hétköznapi esti vacsi közben jó szórakozás lehet, másnap még egyszer végiggondoljuk, mi is történt, de talán elfelejtjük másnak ajánlani, ha nem vagyunk a műfaj rajongói. Ha kicsit szakítanak a klisékkel, ha színészek többet adhatnak hozzá maguk a karakterekhez, ha nem ilyen erőszakosan, eltúlozva akarják ábrázolni a karakterek személyiségének átalakulását, és kicsit bevezetnek jobban abba, hogy mi miért történt, jobban értékelnénk. Az időutazás okát is gyorsan magyarázzák meg, az utolsó 2 percben lezárják. Érdekes gondolat, hogy nem az időutazó szemszögéből kísérjük végig a történetet, viszont így nem is ismerjük meg annak életét, céljait, motivációját.

 

Azt kell, hogy mondjam, a forgatókönyv kifejezzen jó, de még jobb lett volna, ha elfelejtik a kliséket, a 80-as évek krimiregény-világát, és az alapötletet más irányba viszik. Na meg nem ártott volna valamivel több érzelmi töltet is, tekintve, hogy a sztori végeredményben egy családról szól.