Így kötődhet a klasszikus regényekhez a Star Wars: Skywalker kora

A Disney kemény fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, megvásárolja a Star Wars történetek jogait. Az első negatív visszajelzések akkor érkeztek, amikor bejelentették, a korábbi hat filmen és a Klónok háborúja című sorozaton kívül minden mást kivesznek a kánonból. A sors fintora, vagy épp ügyes stratégia, hogy a klasszikus történetek egy része rendszeresen visszaköszön legújabb projektjeikben.

0
 

A Disney kemény fába vágta a fejszéjét, amikor úgy döntött, megvásárolja a Star Wars történetek jogait. Az első negatív visszajelzések akkor érkeztek, amikor bejelentették, a korábbi hat filmen és a Klónok háborúja című sorozaton kívül minden mást kivesznek a kánonból. A sors fintora, vagy épp ügyes stratégia, hogy a klasszikus történetek egy része rendszeresen visszaköszön legújabb projektjeikben.

A stúdió 2014-ben jelentette be a hírt, miszerint a korábban a filmekkel és sorozatokkal egy univerzumban létező könyvek és képregények kikerülnek a kánonból. Ezzel számos történet szűnt meg a Star Wars kiterjesztett univerzumából és rajongók ezreinek nemtetszését vívták ki. A Disney ezt akkor azzal magyarázta, hogy így ad nagyobb kreatív szabadságot íróinak és rendezőinek. Nézőpontjuk szerint ez tette lehetővé azt, hogy folyamatosan meglepetésekkel és nem várt fordulatokkal szolgálhassanak a nézőknek.

A több tucat Star Wars történet azonban nem tűnt el teljesen, sőt, legendákként éltek tovább, amikhez végül a filmkészítők is rendszeresen visszanyúlnak. Többek között az sem csak J.J. Abrams fejéből pattant ki, hogy Az ébredő Erő egyik fő antagonistája épp Han és Leia fia, Ben legyen. A páros, ahogy azt már A birodalom visszavág és A Jedi visszatér is sejtette, az utolsó film óta eltelt időben összeházasodott és gyerekei is születtek. Egy legalábbis biztosan, akit már Kylo Ren-ként ismerünk. Az ő története sem a film íróinak kitalációja, könyv formájában ugyanis már olvashattunk róla, hogyan vált a sötét Erő rabjává Han és Leia egyik gyermeke.

A Thrawn-trilógia

Nem ez az egyetlen példa, amikor a Disney alkotói egy klasszikus történetszálból merítettek ötletet. Már korábban is előfordult olyan, hogy több évtizedes regény főszereplője tűnt fel az egyik sorozatukban. Erre az egyik legjobb példa a Star Wars: Lázadók, ami valódi csemege a rajongóknak. Timothy Zahn hírhedt gonosztevője, Thrawn admirális is megjelenik benne. Thrawn-t a nevével is fémjelzett trilógiából is ismerhetjük, ami a Heir to the Empire, a Dark Force Rising és a The Last Command című regényeket foglalja magába.

Star Wars Thawn trilogy

Kép forrása: inverse.com

Na, de mi köze mindennek a Skywalker korához? Zahn ‘90-es évekbeli trilógiájának főszereplői egy elveszett csillaghajó-flottát keresnek, aminek még a Klónok háborúja után veszett nyoma. Ezt a kétszáz hajóból álló csoportot Katana-flottának is nevezik zászlóshajója után. Sajnálatos módon, ami a történet szempontjából inkább szerencsés, a hajó legénysége egy vírus következtében megőrült és az általuk irányított másik százkilencvenkilenc hadihajóval együtt a mélyűrbe ugrott és elveszett. Zahn történetében Luke, Leia és Han egy csempésztől szereznek tudomást a hollétükről, értelemszerűen azonban nemcsak ők keresik az eltűnt hadihajókat.

A Skywalker kora D23-as előzetesének egyik jelenete arra utal, hogy évtizedekkel később végül a nyomukra bukkannak. A képkockák egy óriási csatát vetítenek előre a baljós háttér előtt lebegő csillagrombolók és a lázadók rejtélyes módon meggyarapodott hajói között. A Katana-flotta leírása alapján szigorúan Dreadnaught osztályú hadihajókból áll, az előzetesben ugyanakkor a lázadó hajók széles skáláját láthatjuk, így nem azonosíthatjuk teljesen a kettőt egymással.

Star Wars Rebel ships

Kép forrása: Youtube

Az elveszett hajók fontos szerepet játszanak a Thrawn-trilógiában a Birodalom megmaradt erői és az Új köztársaság közötti küzdelemben. Egy elveszett flotta, két ellentétes oldal, akik hatalomra törnének és egy elkeseredett verseny közöttük a hadihajók megtalálásáért, ami megfordíthatja a harc állását. A Katana-flotta leírása Zahn könyvében nagyon hasonló ahhoz, amit a Skywalker korának előzetesében láthattunk. Azt ugyan nem magyarázza meg, hogy honnan érkeznek meg a birodalmi osztályú csillagrombolók, de arra magyarázatot ad, hogyan gyarapodik meg hirtelen az ellenállás flottája.

Először csak a csillagok normális fénykörét látta, ami fájdalmasan ragyogó volt a körülöttük lévő totális feketeséggel szemben. Aztán meglátta őket: a hajók hajtóművének lágyabb fényét. A szemei felmérték a köztük lévő üres teret, az agya ráerőltetett egy mintát a fényekre és hirtelen összeállt a kép. “Csatahajó, nem vitás.”

Fontos leszögezni ugyanakkor, hogy hivatalosan még nem erősítették meg, hogy valóban erről lenne szó a Disney legújabb filmjében. A korábbi, már nem a kánon részét képező regényekből vett részletek azonban lehetővé teszik, hogy Zahn közel harminc éves trilógiája is szerepet kapjon a mozivásznon.

A Dark Empire-trilógia

Ugyanez a jelenet segít összekötni a filmet egy másik ‘90-es évekbeli történettel, ezúttal a Dark Empire-trilógiával, ami a Dark Horse Comics pártfogásában jelent meg 1991 és 1992 között. Tom Veitch és Cam Kennedy regényei hat évvel az Endor holdján történt csata, vagyis A Jedi visszatér fő eseményei után játszódnak. Itt Han és Leia már házas és van egy fiuk, miközben Luke-kal és egy küszködő ellenállással karöltve harcolnak az újraéledő Birodalom erőivel. Ez eddig elég ismerősen hangzik.

Veitch történetének több eleme is helyet kapott már az új Star Wars-trilógiában. Az Első Rend és a Dark Empire között nem kevés párhuzam vonható, ráadásul Palpatine-nak is jut hely benne. Azt már tudjuk, hogy a karakter Ian McDiarmid megformálásában a Skywalker korában is visszatér. A kérdés már csak az, hogy hogyan?

Star Wars Dark Empire

Kép forrása: The Geeks Menagerie

Mint olyan sok dolognak a szériában, ennek is az Erőhöz lehet köze. A rajongók egyik kedvenc elmélete, amit a D23 során megjelent új előzetes is sejtet, az időutazás. A hangsúlyozott, nosztalgikus képsorok az első hat filmből talán kevésbé a hangulat megteremtéséért voltak felelősek, inkább utalásként szolgáltak. Az időutazás már a kánonban is létezik, így nem kizárt, hogy a fentebb már említett Star Wars: Lázadók mellett a mozivásznon is megjelenjen. Nem egy egyszerű folyamatról beszélünk azonban, ugyanis csak azok képesek rá, akik magas szinten használják az Erőt.

A sorozatban Ezra Bridger tudja egyedül végrehajtani a Lothal Jedi templomában. Három évet utazik vissza az időben, hogy megmentse Ahsoka Tano-t, akit Darth Vader öl meg Malachoron. Ezra itt a világok közötti világot használja átjáróként, amiből kapuk segítségével jut el a céljához. Ez felveti ugyanakkor a kérdést, hogy mik, illetve kik léphetnek át ezeken a kapukon? Előfordulhat, hogy a teljes elveszett Katana-flotta, a régi köztársaság hadihajói, vagy esetleg a legnagyobb Sith nagyúr, Palpatine érkezik majd meg a világok közötti világon nyitott átjárón keresztül?

Force Storm Star Wars

Kép forrása: artstation.com

Egy dolog biztos, az Erő továbbra is kulcsfontosságú szerepet játszik majd a filmben. Az sem kizárt, hogy az “Erő-viharok” formájában a Jedik eddig szélesvásznon nem látott képessége is feltűnik majd. Erről szintén a Dark Empire-trilógiából tudhatunk meg többet, ahol az uralkodó használja ezt a lázadók hajóinak megsemmisítésére. Ebben kiderül, hogy az időutazáshoz hasonlóan erre is csak nagyhatalmú Jedik, vagy Sith-ek képesek. Könnyen kétélű fegyverré alakulhat azonban a dolog, mivel, ha az ellenfél táborában is van ilyen, az ellenünk fordíthatja a saját viharunkat. A pletykák alapjául az előzetesnek ugyanaz a jelenete szolgál, ami az elveszett flottát is sejteti. A baljóslatú kék űr és a háttért kettéhasító villámok mindenesetre természetellenes jelenségre utalnak.

A stúdió egyelőre nagyon titokzatos a legújabb Star Wars filmet illetően. Minél több a titok és a kétértelmű utalás azonban, annál nagyobb érdeklődés övezi a Skywalker-széria befejező epizódját. Arra is láttunk már példát, hogy az előzetesekben szándékosan használtak olyan jeleneteket, amik végül be sem kerültek a végleges filmbe, hogy biztosan ne spoilerezzenek el semmit a rajongóknak. A Star Wars: Skywalker kora decemberi premierjét követően azonban végre mindenre fény derül majd.

Kiemelt ajánlat

Samsung C27RG50FQU

122 990 Ft

Kosárba

122 990 Ft

  • Panel típus: VA (Vertical Alignment)
  • Képernyőátló (col): 27 col
  • Felbontás: 1920 x 1080 pixel
  • Képarány: 16:9
  • Válaszidő: 4 ms
  • Betekintési szög - vizszintes: 178 °
  • Betekintési szög - függőleges: 178 °
  • Fényesség: 300 cd/m²
  • Színek száma: 16.7 M
  • Függőleges frekvencia: 240 Hz
  • Kontrasztarány: 3000:1

×