Augusztusban írtunk arról, hogy játékosszám tekintetében a Roblox lenyomta a Minecraftot. Nos, ez nem sokáig maradt így.

Való igaz, hogy fejlesztői szerint a Roblox is igen sikeres, hiszen augusztusban átlépte a 100 millió játékost. Akkor arról írtunk, hogy ez még a Minecraft sikereit is felülmúlja. Nem sokáig kellett várni arra, hogy a Minecraft megelőzze, ráadásul ezzel nemcsak egy versenyt nyert, de saját rekordjait is megdöntötte – írja Gamesradar.

Körülbelül egy évtizeddel a megjelenés után a Minecraft virágzik, a Business Insider szerint a játék új havi mérföldkövet ért el: több mint 112 millió játékos játszott vele. A Microsoft korábban 2018 októberében jelentette be a 91 milliós havi játékosszámot. A friss számok az összes platformot jelentik: a konzolt, a PC-t, a mobilt stb.

Kép forrása: Polygon

A Minecraft sikere azonban bizonyára köszönhető annak is, hogy 2019 áprilisában bekerült az Xbox Game Pass kínálatába, illetve folyamatosa frissítéseken megy keresztül. Nemrég például megérkezett a sugárkövetés funkció is. A Minecraft vezetője Helen Chiang azt mondta, hogy a Minecraft olyan játék, melyhez az emberek szívesen visszatérnek.

„Lehet, hogy a Minecraft nem mindig az első, mert sok nagyszerű játék jelenik meg folyamatosan, ám a játékosok nagyon szeretnek visszatérni hozzá” – mondta Chiang.

Ami a jövőt illeti, úton van a Minecraft film, melyet a tervek szerint 2022. március 4-én mutatnak be. Arról nem is beszélve, hogy jön a Minecraft Earth AR játék, valamikor az év végén.

×