A Team Liquid Dota 2 csapata, mely néhány héttel ezelőtt második lett az idei világbajnokságon Sanghajban, saját lábára áll. A csapat szeretne egy új esport szervezet létrehozni.

KuroKy csapatkapitány nemrég egy videót tett közzé, amelyben bejelentette a csapat elkülönülésének szándékát a Team Liquid-től, köszönetet mondva a szervezetnek és a vezetőségének – különösképpen az alapítónak és társtulajdonosnak, Victor “Nazgul” Goossens-nek – az eddigi támogatásért – írja a PcGamesN.

„A szervezet jóban és rosszban is támogatott minket. Nélkülük ez most nem lenne lehetséges.”

Victor “Nazgul” Goossens szintén egy videóban beszélt arról, hogy az augusztusi sanghaji The International 2019 versenye után beszélt a srácokkal terveikről, mely szerint saját szervezetet szeretnének létrehozni.

Ez természetesen szomorú számunkra, de tiszteletben tartjuk a döntést és csodáljuk a törekvést. Reméljük, hogy sikeresek lesznek” – mondta Goossens.

Bármelyik csapatnál jobban megérdemlik ezt. Remélem, hogy a Team Liquid-nél töltött idejük alatt jól felkészítettük őket arra az útra, ami vár rájuk” – tette hozzá.

KuroKy egyelőre nem osztott részleteket az új szervezetről és terveikről. Goossens szerint a Team Liquid továbbra is részt vesz Dota 2 versenyeken.

Most olyan játékosokat, csapatokat keresnek, akik folytatni tudják azt, amit a kilépett csapat elkezdett.

×