Annak ellenére, hogy a Team Liquid néhány korábbi versenyen elvette az első helyet az Astralistól, a csapat újra az élre került. Ők a StarLadder Berlin Major győztesei.

Mint tudjuk, az Astralis elképesztő győzelemsorozatot tudhatott magáénak egy időszakban, amit csakis a Team Liquid tudott felülmúlni. Most úgy tűnik, hogy kezdik visszafoglalni helyüket. A 2019 februári IEM Katowice versenyén lettek elsők, aztán jött egy kisebb csönd, így lehetősége lett a Team Liquid-nek rekordot dönteni.

A StarLadder Berlin Major bajnokságon úgy tűnik, mindent beleadtak a fiúk: legyőzték a G2-t, a CR4ZY-t is, sőt még a Team Liquid-et is. A döntőben a AVANGAR csapatával kerültek szembe.

Az AVANGAR felett aratott 2:0-s győzelmükkel most készen állnak arra, hogy újból ők legyenek a világ legjobb CS:GO egyesülete. A dán csapat az első map-en (Inferno) óriási fölényre tett szert: 16:6-ra verték a kazah srácokat.

A Dust 2-n hasonló volt a helyzet: az Astralis ismét bebizonyította, miért érdemlik meg a trónt. Az AVANGAR ugyan itt is megnyerte a pisztolykört, de ez persze nem segített rajtuk. A meccs 16-5-re végződött, természetesen az Astralis javára.

Az Astralis tehát kész arra, hogy újra rekordokat döntögessen. Ahhoz, hogy visszaszerezzék régi hírüket, a lendületre szükség is lesz, mivel az ESL One kölni versenyén csupán a harmadik helyet szerezték meg. A Team Liquid-nek egyébként ez lett volna sorban a hetedik versenygyőzelme.

Szerinted újra a világ legjobbja lesz az Astralis?

×