A Focus Home Interactive és a Spiders bejelentette, hogy a közelgő GreedFall című RPG-jük ben nem lesz helye többek között a Denuvo-nak sem.

Ennek bizonyára sok játékos örül majd, ellenben kiadói és fejlesztői szempontból a döntés talán nem véletlen. A Denuvo hamisításgátló technológiáját egyre kevesebb játék használja, miután az újabb és újabb kiadásokat is sorra feltörték.

A fejlesztők egyébként azt is közzétették, hogy egyelőre nem terveznek semmiféle DLC-t a játékhoz, így valószínűleg semmire nem kell várni és semmi nem lesz elrejtve a játékhoz valamilyen fizetős ajtó mögé – írja a DSOGaming.

Ezen felül a modolás lehetőségét sem kínálja a kiadó. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem lesznek modok, de a támogatás a fejlesztő részéről nem adott. A GreedFall elvileg 30-40 óra élményt kínál, függően persze attól, hogy ki milyen stílusban játszik.

 

A GreedFall szeptember 10-én érkezik, nemrég pedig megjelent utolsó előzetese.

×