A Picroma a színfalak mögött befejezte a nyitott világú szerepjátékot, a Cube World-öt és nemsokára mindenki számára elérhető lesz a Steam boltjából.

A Picroma által fejlesztett Cube World, egy nyitott világú szerepjáték, amit PC platformon játszhatunk. A cím 2013-ban jelent meg alfa verzióban, majd két évre rá eltűnt a piacról, most azonban kiderült, hogy a háttérben befejezték a játékot és nemsokára megjelenik a Steam boltjában.

 


A Cube World fantáziavilágában minden kis kockákból készült, és a játék fókuszában a kalandos felfedezés és a gyűjtögetés áll. A játékos választhat klasszok közül, mint Warrior, Mage, Rogue vagy Ranger. Minden karakternek más képességei vannak, amiket kombinálhatunk, hogy saját stílusunk szerint élvezhessük a játékot. A címben lehetőségünk van alapanyagok gyűjtésére, fegyverek kovácsolására és varázsitalok főzésére is.

Ahogy a Minecraft-ban is, befoghatunk vad állatokat, amik ezután közlekedési eszközként vagy harcostársként lehetnek hasznunkra. Itt küldetéseket is kapunk és ezeket követve eljuthatunk elrejtett kincsekhez vagy hatalmas szörnyekhez és is, amik legyőzése kifejezetten nagy kihívás lehet egyedül, de szerencsére barátainkat meghívhatjuk és együtt is élvezhetjük a játékot.

Akik játszottak az alfa verzióban ingyen megkapják a játékot, ami a következő két hónapban jelenik meg a Steam-en.

×