Molnár Gyula jelenleg -ahogy ő mondja- játékfejlesztő-grafikusként dolgozik egy most készülő FPS játékon, melyről van szerencsénk bemutatni nektek az első videót is. Miből is áll a munkája?

Molnár Gyula nagyon régóta dolgozik grafikusként, nem mellesleg nagyon szereti a videojátékokat, így csak idő kérdése volt, hogy a szakma közelébe kerüljön. Korábban a Walt Disney-nek és az EA-nak is dolgozott, most pedig egy francia tervezésű játék, a Marche ou Crève egyik grafikusa, dizájnere. A projekten több külföldi mellett egyébként tapasztalt magyar fejlesztők is dolgoznak, a játékról, a szakmáról pedig volt szerencsénk Gyulával beszélgetni.

Köszönjük szépen az interjút! Első körben arra vagyok kíváncsi, mit is csinál egy játékfejlesztő-grafikus?

Én aggattam magamra ezt a titulust, bár ennek a szakterületnek a pontos megnevezése generalist. Utóbbi azt jelenti, hogy valaki a munkafolyamat több fázisában jelen van, rálátása van. Ez lehet az animáció, a hátterek rajzolása, a concept art, a 3D modellezés stb. Tehát az összes olyan feladat, ami érinti a grafika területét, azzal a generalist foglalkozik. Persze minden generalist valamihez jobban ért egy picit, ez nálam a UI, tehát a kezelőfelületek, az inventory, a HUD stb. dizájnjának elkészítése. Ezen kívül imádok többek között környezeti elemeket, például romokat készíteni. Én azért hívom ezt játékfejlesztő-grafikusnak, mert mindent, amit készítek, csak kifejezetten a játékokhoz készítem.

Kép forrása: Molnár Gyula

Mióta foglalkozol grafikával? Hogyan lehet bekerülni a játékfejlesztés világába?

Eredetileg restaurátor szerettem volna lenni, de 1998-ban megismerkedtem a 3D grafikával. Azóta több mint 20 játék fejlesztésében vettem részt. Azt tudni kell, hogy ez egy olyan szakma, ami szétágazik. Ahogy az orvostudományon belül is rengeteg ágazat van, úgy a játékfejlesztésben is. A tervezéstől a kivitelezésig rengeteg ember közös munkája hozza létre a végeredményt. Mivel a munkafolyamat rendkívül hosszú, így annak, aki ebben szeretne dolgozni, annak nagyon sokat kell tanulnia. Ráadásul az, hogy megtanulsz valamit, nem jelenti azt, hogy mindent tudsz. A technika folyamatosan fejlődik, így folyamatosan frissíteni kell a tudást. Az elmúlt 10 évben a játékipar annyira fellendült, hogy minden felgyorsult, a legújabb trendeket pedig mind ismerni kell.

Aki ezzel a szakmával szeretne foglalkozni, annak először is nagyon-nagyon szeretnie kell játszani. Igazából hard core gamernek kell lenni. Enélkül nem megy.

Milyen játékkal foglalkozol most, hogyan csöppentél bele?

2013-ban indult el a Legion Forever projekt, ami tulajdonképpen a Francia Idegenlégió történetére épülő képregény, ami mellett egy hozzákapcsolódó játék is készül, a Marche ou Crève, aminek a jelentése: Menj, vagy halj meg! A projektben több profi magyar fejlesztő is részt vesz, de a jelenleg 12 fős csapatba folyamatosan keresnek új fejlesztőket. Jelen pillanatban ez még egy indie fejlesztés, de ettől függetlenül komoly, ami abból is látható, hogy a játékpromóció nemrég elindult. A játék történetéről sokat nem mondhatok, de annyit igen, hogy ez egy történetalapú sci-fi FPS, melyhez természetesen valamilyen módon kapcsolódik a múlt is.

Kép forrása: Marche ou Crève

A facebook oldalon kikerült képek is erre utalnak. A történetet akár kooperatív módban is lehet majd játszani. A játékot elsősorban PC-re tervezik kiadni és Unreal Engine alatt fut majd, annak érdekében, hogy később akár multiplayer játékmódot is készíthessünk. Talán érdemes megemlíteni, hogy a játékban megjelenő összes elem egytől-egyik a saját munkánk gyümölcse. A projekt még csak most indul be igazán, de egyelőre megjelenési dátummal még nem szolgálhatok. Annyit még elmondhatok, hogy decemberben, Karácsony előtt egy kis meglepetéssel készülünk.

 

Köszönjük szépen Molnár Gyulának, hogy bemutatta nekünk a terveiket. Közben kikerült a YouTube-ra a Marche ou Crève első tailere, illetve a Facebookon is megjelent egy-egy karaktermodell.

A Marche ou Crève játék fejlesztéséről és annak előrehaladásáról a későbbiekben folyamatosan hírt adunk majd.

×