Még ki sem hűltek a The International 9 versenyzőinek székei, máris bejelentették, hogy hol rendezik a 2020-as Dota 2 világbajnokságot. Ezúttal Európában szurkolhatunk.

Miután az OG és a Team Liquid lejátszották a döntőt a The International 2019 versenyén Sanghajban, a Valve a rajongókat egy montázsvideóval lepte meg, amiben bemutatták a korábbi versenyek legnagyobb pillanatait – írja a Dotesport.

A bemutató végén pedig leleplezték a verseny következő helyszínét is. A The International 2020-ban Svédországban, Stockholmban került majd megrendezésre.

Mint látjuk a legnagyobb Dota 2 verseny egyre inkább teret nyer külföldön is, elrugaszkodva kissé az amerikai talajtól. A Valve minden bizonnyal arra törekszik, hogy megtisztelje a globális Dota 2 közösséget azzal, hogy a világ minden tájára elviszik a versenyt. Stockholm rendez másodjára TI versenyt Európában, miután az elsőt 2011-ben a németországi Kölnben tartották. 2012-től 2017-ig Amerikában, majd 2018-ban Kanadában zajlott a világbajnokság, idén pedig ugye Sanghaj kapta a megtiszteltetést.

Az európai régiót egyébként igen erős Dota 2 régiónak tekintik, különösen ez elmúlt három évben. Az utolsó két bajnok, az OG és a Liquid is európai csapatok.

A The International 2020 a tizedik nagy Dota 2 bajnokság lesz, ami valószínűleg még az idei, rekordösszegű 34 millió dolláros nyereményalapot is túlszárnyalja majd.

×