A Titanium Cloud Esports alapította meg az első hivatalos női magyar R6S csapatot, amelynek kapitánya Bogi válaszolt kérdéseinkre a csapat jövőjét illetően.

A Titanium Cloud Esports A csapatának kapitányával, Bogival beszélgettünk, aki szerint még nehéz út áll előttük, de megkapnak minden támogatást a fejlődéshez és ezért láthatjuk őket mostantól szinte minden nőknek rendezett kupán.

 

 Mióta játszol videojátékokkal?

10 éves korom óta játszom videojátékokkal. Az első FPS játék, amit kipróbáltam az a Counter-Strike 1.6 volt, de akkor még azért elég fiatal voltam. Szóval nem olyan komoly szinten, csak érdeklődtem iránta. Aztán később jött a Counter-Strike: Source, amit már egy fokkal komolyabban tudtam venni és összeismerkedtem játékosokkal, akikkel közösen játszottunk. Ez után a Counter-Strike: Global Offensive-ben már próbáltunk összehozni csapatot és stratégiák szerint játszani. Röviden a CS-n nőttem fel és mindig is FPS játékos voltam.”

 

Ezeket a csapattársakat a való életben ismerted meg?

„Nem, online. Már nem is tudom, hogy hogyan verődött össze a társaság. Megismertünk egy embert, ő tudott még egyet és így tovább. Sok külföldön élő magyarral is volt szerencsém megismerkedni.”

 

A csapat már ekkor is főleg lányokból állt?

„Szinte én voltam egyedül lány és nem nagyon játszottam más lányokkal, mert nem nagyon találkoztam akkoriban még lány játékosokkal.”

 

Most hogy lányokkal játszol együtt, mit gondolsz milyen különbségek vannak?

„Hát…. Nehéz kérdés, szerencsére elég jó csapatot tudtunk összeszedni, nincsenek igazán negatívumok. Nincsenek sértődések, duzzogások, amit más feltételezhet lány játékosoktól. A kritikát a férfiak talán kevésbé veszik magukra és én fiúk között szocializálódtam, ezért természetesnek érzem, hogy nyersen és őszintén mondom el a véleményem.”

 

Milyen női játékosoknak lenni, nehézségeket átélsz emiatt?

„Én nem teszek különbséget játékosok között. Főleg fiúkkal játszottam egész életemben és többnyire egyenlőként kezeltek. Ha random meccsbe lépek be és elkezdek infózni, akkor persze jön a meglepetés és egy két komment, hogy úristen te lány vagy, vagy egy 10 éves kisfiú!”

kép forrása: pcgamesn.com

Ezen felül a kezdeti reakción felül van bármi különbség egy átlag meccsen?

„Vegyes. Van olyan játékos, aki elmélyül a játékban és nem is figyel rá és zavartalanul játszunk együtt. De van, aki nagyon viccesnek hiszi magát és tolja végig, újra meg újra ugyanazokat a poénokat, amit én már ezerszer hallottam. Ez azért kicsit idegesítő tud lenni.”

 

Volt hogy ennél továbbmentek és zaklattak valamilyen formában?

„Szerencsére nem, hamar némítok ha kell és a játékból úgyse derítenek ki rólam semmit.”

 

Ha megismerkedsz egy új emberrel a való életben és elmondod h profi játékos vagy, hogyan fogadják?

„Én fotóriporterként dolgozom, így a kollégáim úgy vesznek számítógépet, hogy az jó legyen a különböző képfeldolgozó szoftverekhez, így a különbség a szemükben inkább az, hogy én játékra építem a gépet ők pedig nem. De ha kifejtem, hogy pontosan mi is az az esport és hogy ez nem csak ész nélküli lövöldözés, általában megértik és érdeklődnek.”

 

Mikor jöttél rá, hogy jobb vagy mint az átlag és profin szeretnél játszani?

„Ezt még nem bizonyítottam, így nem is mondom ezt magamról. De komolyabban akartam vele foglalkozni és most, hogy van mögöttünk csapat, egy rendes organizáció, a Titanium Cloud e-Sports, nagy motivációt ad és új célokat tűztünk ki, ami miatt folyamatosan gyakorlunk.”

 

Mennyi időt szánsz rá az életedből a játékra?

„Háát… ha én nem dolgozom, akkor játszom. Nagyon ritkán van az, hogy elmegyek valahova, vagy kirándulok, ilyesmi.”

 

Mennyit bírsz játszani egy nap, ha nincs más dolgod?

„Kisebb megszakításokkal, ragequit-tekkel… reggel leülök és megy estig. Persze megnézek közben pár videót, ebédelek. És persze más játékokkal is játszom, hogy kikapcsoljak.”

kép forrása: microsoft.com

Szüleid hogy viszonyulnak az esport érdeklődésedhez?

„Megszokták. Már kicsinek is gamer voltam, sokat játszottam a szabadban, de amikor megkaptam az első számítógépemet akkor nagyon ráfüggtem a dologra. Most már külön élek, nincs nagy rálátásuk, így nem hallom, hogy „jajj sokat játszol!”.”

 

Most lettetek második helyeztettetek. A közvetítést nézték esetleg?

„Sajnos nem, annyira nem beszéltünk erről.”

 

Miért pont a Rainbow Six: Siege?

„A CS:GO-t nagyon szerettem, de nagyon toxic volt a közössége és sok volt a csaló is. Beleuntam és egy ismerősöm ajánlotta a R6S-t. Amikor először kipróbáltam nagyon komplexnek tűnt. A CS:GO nagyon letisztult, nincsenek felszerelt fegyverek és sok kis eszköz, meg szerepkörök. Többször feladtam eleinte az R6S-t, de mindig visszatértem és idővel nagyon megtetszett. Lassan két éve játszom vele és nem unom.”

 

Hogy alakult a Titanium Cloud Esports R6S A csapat?

„A Gaming is fun kupára szerettem volna nevezni és a TCE épp tagfelvételt hirdetett, kifejezetten női játékosoknak. Ott ismerkedtem meg a jelenlegi csapat egy részével. Elkezdtünk gyakorolni és eljutottunk egészen a második helyig. Egy külföldi csapattól kaptunk ki, ahol egy magyar játékos is játszott. Egy hetes közös készülés után szerintem ez nagy eredmény volt.”

 

Mik a csapatkapitánysággal járó nehézségek?

„Mindenki játékára figyelni, minden helyzetet felismerni elég nehéz. Még nincs meg az összeszokottság, sokszor beszélni kell, utasításokat adni és emellett figyelni kell a saját játékodra is.”

kép forrása: dotesports.com

Te vagy a csapat legjobb játékosa?

„Ezt nem mondanám… :D”

 

Milyen kompozíciót játszotok leginkább?

„Még nincs kialakult fix stratégiánk, de vannak kedvenc operátorok.

Pixel sokszor megizzasztott minket korábban, ezért kértük, hogy inkább velünk játsszon és ne ellenünk. Ő a csendes gyilkosunk és az egyik legerősebb játékosunk. Általában a fragger operátorokat választja.

Lullaby-t is egy kupán ismertünk meg, védőként a roamer szerepet tölti be, támadóként pedig a roamereket vadássza. Főleg a mobilisabb, gyorsabb operátorokkal játszik.

Manóka már a kezdetektől velünk van, ő a csapat supportja. Még mindig próbáljuk kitalálni a számára tökéletes helyet. Azokat az operátorokat részesíti előnyben, akikkel a legtöbb támogatást tudja nyújtani.

Dzseni jelenleg plant-re fókuszál, vagy annak megakadályozására. A hard breach is az ő feladata. Védőként pedig plant deny operátorokkal játszik.

A sajátom nehézkes, mert inkább a többiekére figyelek, ha lehet support, de mindig ahhoz nyúlok, ami kell a csapatnak.”

 

Milyen gyakran tartotok edzést?

„Igyekszünk a heti 2-3 alkalmat tartani, de mindenki dolgozik vagy tanul, így elég nehéz öt ember naptárát összeegyeztetni, inkább a későbbi órákban tudunk edzeni. Ha nincs meg a teljes csapat, akkor is együtt játszunk.

Scrim előtt átnézzük az adott taktikákat, amiket próbálgatunk jelenleg. Megrajzoljuk a pontos védelmet, az eszközök elhelyezését, a karakter kiosztást és mindezt megpróbáljuk kivitelezni a scrimmek során. A játékot felvesszük és kielemezzük utána.”

 

Találkoztok élőben is a csapattagokkal?

„Még sajnos nem, de már tervezünk csapatépítőt Budapesten. Egyik játékosunk Angliában él, így nehéz is lenne összehozni a teljes csapatot egy fedél alá.”

 

Milyen a magyar szcéna, nagy a verseny?

„Négy csapatról tudunk, akik nagyon erősek, de ezek csak azok, akikről biztosan tudunk. Az iPon kupán is találkoztunk ismeretlenekkel, akik erősen játszottak. Ezért sose lehet pontosan tudni. Egy top 10 szerintem hozható számunkra is, persze ez attól függ, hogy mennyit tudunk fejlődni a következő hónapok alatt.”

 

Mik a tervek?

„Jelenleg még mindig keresünk egy 18 feletti csapattársat, hogy az MNEB-en is részt vehessünk. Ez a legnagyobb célunk, de közbe szerencsére jött egy nemzetközi női liga is. Jess, a PENTA volt edzője szervezi többek között, ez egy elég nagy lehetőség. Találkozunk majd sok erős csapattal is, ami sokat segíthet a fejlődésben. ESL-eken is részt veszünk persze.”

 

Elég lesz az idő felkészülni?

„Szerencsére ott 16-os a korhatár és így Pixel is részt tud venni, ami nagy segítség, mert vele már jól összeszoktunk. Azt, nem tudom, hogy milyen eredményt érhetünk el, nyáron nehéz volt elég gyakorlást összehozni. Van rajtunk nyomás, rajtam legalábbis biztosan, de igyekszünk intenzívebben gyakorolni és minden pályára kijönni egy  jól begyakorolt, alap stratégiával. De télre érik szerintem igazán össze a csapat, mert ősszel jobban ráérünk majd.”

 

Hosszútávon is ezzel szeretnél foglalkozni?

„Ennyire még nem gondolkodtunk, az MNEB a legtávolabbi célunk, ha oda bejutunk akkor az egy hosszú, folyamatos versenyt jelent. Szerintem ez elérhető cél és akkor hétről-hétre kell játszanunk majd. Ez lesz az igazi megmérettetés, akkor látjuk, hogy hogyan bírjuk a folyamatos megterhelést.

A Gaming is fun kupán is egész nap játszottunk megállás nélkül és iszonyat fárasztó volt. Az állóképességet is fejlesztenünk kell, hogy ennyi ideig koncentrálni tudjunk.”

 

A lányok előtt még hosszú út áll, de ha ilyen komolyan veszik a felkészülést és kitartóak lesznek, annak biztos meg lesz a gyümölcse. A csapatnak legközelebb szeptember 18-án szurkolhatunk, amikor részt vesznek a Cyberathlete Championship Series női bajnokságán. Reméljük sikerül megmutatniuk mit tudnak.

GL&HF!

×