Néhány héttel ezelőtt hivatalosan is lezárult az Infinity Saga, most pedig, hogy talán már kihevertük a Végjáték eseményeit pedig eljött az ideje egy kis visszatekintésnek!

Robert Downey Jr. főszereplésével 2008-ban a Vasemberrel új korszakot indítottak a Marvel filmjei. A stúdió kezdetben nem is sejtette, hogy hőseinek történetei ekkora tömegeket mozgatnak majd meg. Amikor egy botrányhős színésszel és egy kevésbé központi szerepet betöltő képregényhőssel elindították filmes univerzumukat még nem volt biztos a folytatás. Mint később kiderült azonban megérte kockáztatni. Több, mint tíz év elteltével és összesen huszonhárom filmmel a hátuk mögött a Marvel Filmes Univerzum Hollywood egyik legjövedelmezőbb vállalkozása.

Most, hogy talán már kihevertük a Bosszúállók: Végjáték eseményeit és a Pókember: Idegenbennel hivatalosan is lezárult az MCU harmadik fázisa, eljött az ideje egy kis visszatekintésnek. Az Infinity Saga a Vasemberrel kezdődött és a Végjátékkal zárult a története, egyfajta levezetésként azonban a Pókember: Idegenben is hozzá tartozik még. Most ennek a huszonhárom mozinak a legemlékezetesebb pillanatait szedtem össze. A tizenegyedik év tiszteletére épp tizenegyet.

1. “Én vagyok Vasember.”

 

Robert Downey Jr. nélkül már képtelenek lennénk elképzelni a Marvel filmjeit. A kétezres évek elején botrányairól híres színész neve az elmúlt tizenegy évben összeforrt Tony Starkéval. Első filmjének egyik legjobb pillanata, egyben zárómondata is, az “Én vagyok Vasember” annyira beleivódott a köztudatba, hogy a rendezők végül a Végjátékban is felidézték. Ahogy Kevin Feige egy interjúban elárulta, azonban kiderült, hogy ezt Robert Downey Jr. teljes mértékben improvizálta. Az, hogy Vasember ikonikus mondata eredetileg nem volt a szövegkönyv része viszont csak hozzáad a dolog értékéhez.

2. Amerika Kapitány és a nők

Az első bosszúálló filmje több érdekes pillanatot is tartalmaz, amik elsőre talán el is kerülik a néző figyelmét. Az egyik ilyen példádul Hayley Atwell őszinte reakciója Chris Evans óriási mellizmaira a szuperkatona-szérum beadása utáni jelenetben. A fenti példához hasonlóan ezt sem a forgatókönyvírók találták ki, a színésznő egyszerűen annyira zavarba jött a látottaktól, hogy nem bírta visszafogni magát.

https://www.youtube.com/watch?v=4N65QucbLO0

 

A párosnak mégsem ez a legemlékezetesebb pillanata. Arra nagyjából a film közepéig kell várni, amikor a Kapitány nemzeti hősként tér vissza első mentőakciójából és Carter ügynökre várva belefut Natalie Dormer karakterébe. Kedvenc brooklyn-i srácunk ebben a jelenetben egyszerre tapasztalhatja meg, milyen egy nő, ha féltékeny és bizonyosodhat meg vibrániumpajzsa hatékonyságáról is.

3. Shawarma

A Végjátékból már tudjuk, hogy több dolog is történt nem sokkal New York csatája után az első Bosszúállók filmben, mégis érdemes kiemelni a Shawarma-jelenetet. A Marvel 2012-re már sikeresen rávezette rajongóit a stáblista utáni jelenetek fontosságára, mára pedig az a furcsa, ha ez kimarad. Az egyik ilyen jelenet a Bosszúállók végéről a Shawarma, ami szintén Robert Downey Jr. karakteréhez kötődik.

 

Miután Tony először megmenti a világot Thanos pusztító seregétől, néhány feszültséggel teli, hosszú másodperc után, amíg halottnak hisszük, az első gondolata nem is lehetne más, mint a kaja. A stáblista végén tehát mi sem lehetne természetesebb, hogy az eddigre már csapattá vált Bosszúállók beülnek egy sarki gyorsétterembe egy Shawarmára.

4. Amerika Kapitány liftes jelenete

Chris Evans a Végjáték bemutatóját megelőző interjúk során elárulta, hogy kedvenc MCU jelenete A tél katonájából származik. Ha csak egy pillanatot emelhetnénk ki a Marvel univerzum utóbbi tizenegy évéből, ez biztosan holtversenyben állna az “Én vagyok Vasember”-rel. Nem hiába tértek vissza ehhez is a Végjátékot rendező Russo-testvérek.

https://www.youtube.com/watch?v=oRwFd1G6_U4

 

A Triskelion liftje azonban nemcsak a jól megkoreografált és látványos harcjelenet miatt fontos. Ezután indul el ugyanis egy olyan úton Amerika Kapitány, ami végül a Polgárháborúhoz, majd a Végtelen háborúhoz és a Végjátékhoz vezet. Steve Rogers a szereplésével készült hét film során óriási karakterfejlődésen ment keresztül, ami végül abban a pillanatban zárult, ahol átadta pajzsát utódjának.

5. “I’m with you until the end of the line”

Kevés olyan barátság létezik, mint Steve-é és Bucky-é. A fenti mondat szintén A tél katonájában hangzik el és téren és időn át visszhangozva oldja fel évtizedek programozását Bucky-ban. A frázis végül annyira népszerű lett, hogy Marvel-rajongók világszerte használják barátságuk kifejezésére.

 

Miután hivatalossá vált, hogy Chris Evans végleg búcsúzik a csillagos-sávos hős szerepétől, Bucky került a rajongók figyelmének középpontjába. Sebastian Stan és Anthony Mackie karakterei között a Végjáték bemutatójáig folyt a huzavona a következő Amerika Kapitány szerepéért. Mindketten jó eséllyel indulhattak volna a címért Steve-hez fűződő barátságuk miatt, végül azonban csak egy Amerika Kapitány lehet. Sokan Bucky-ra is tették a voksukat épp a fenti szavak miatt, a pajzsot azonban úgy tűnik, végül Sólyom vihette haza.

6. Váltsuk meg a világot tánccal!

A Galaxis őrzői a képregényekben és a mozivásznon is egyszerű értékrendek mókás köntösben történő átadására törekszenek. Így eshetett meg az is, hogy Peter Quill az első részben a tánc erejével győzte le Ronant és barátai segítségével mentette meg a világot a pusztulástól.

 

A táncnak és a zenének Chris Pratt karaktere miatt egyébként is fontos szerepe van az Őrzők történetében. A válogatáskazik visszatérő elemei a filmeknek, a hírek szerint pedig a harmadik rész is elődje példáját követi majd és Galaxis őrzői Vol. 3 címmel kerül majd a mozikba. James Gunntól sem kell végül búcsúznunk, mint rendező, akit egy év után a Disney úgy döntött, mégis leszerződtet a harmadik filmre. A rendezőnek egyelőre be kell fejeznie a Warner Bros-nak készülő Öngyilkos osztagot és csak ezután kezdhet bele újabb projektbe. Ez a film bemutatóját és a Marvel következő két évre előre nyilvánosságra hozott tervét tekintve egy 2022-es premiert sejtet a Galaxis őrzői Vol. 3 számára.

7. A “Ki a méltó?” kérdés

Az Ultron korában kedvenc bosszúállóink a film elején lévő party levezetéseként még iszogatnak, beszélgetnek kicsit az Avengers-toronyban. Itt jut az eszükbe az a fantasztikus ötlet is, hogy összemérjék erejüket és erkölcsi értékrendjüket a Mjölnir segítségével. Thor pörölye első saját filmjében már sok bonyodalmat okozott, a Bosszúállók második része pedig többször is boncolgatta a “Ki a méltó?” kérdést.

 

Először akkor, amikor hőseink próbálták megemelni a Mjölnirt, majd akkor, amikor Víziónak végül sikerült is. Az nemrég kiderült, hogy az utóbbi esetet nem nevezhetjük mérvadónak, ugyanerre ugyanis egy lift is képes lett volna. Ezek a jelenetek vetítették azonban előre a Végjáték utolsó csatáját, amiben Thor mellett már a Kapitány is forgatja a mennydörgés istenének fegyverét.

8. Űrutazás a Galaxis őrzőivel

A Galaxis őrzői Vol. 2 egyik legemlékezetesebb pillanata, amikor Mordály és Yondu a csapat többi tagjának megmentésére indul. Út közben több téridő kapun is át kell azonban kelniük, ami a látottak alapján felér egy durva hullámvasutas élménnyel. Az ugrások közé még egy Stan Lee cameót is sikerült beszúrni, ami a képregénylegenda tavalyi halálát követően egészen különlegessé teszi ezt a jelenetet.

https://www.youtube.com/watch?v=dXlw-CC1xo8

9. Nem a fegyver teszi a hőst, avagy Thor: A mennydörgés és VILLÁMLÁS istene

A Thor: Ragnarök egzisztenciális válságba lökte, majd visszarántotta és újra a pusztulásba taszította szőke asgardi hercegünket. Taika Waititi ügyesen játszott a nézők érzelmeivel első Marvel filmjében, miközben igyekezett megtalálni az egyensúlyt a humor, az akció és a dráma között. A Ragnarök sikereit tekintve ez össze is jött neki, sőt, az MCU-ban először neki köszönhetően érkezik egy negyedik film is a villámlás istenével a középpontban.

 

Thor harmadik filmjének csúcspontja a Doctor Strange-el való találkozást, a Mjölnir pusztulását és Lokit is tekintetbe véve mégis az a jelenet, ahol visszakapja képességeit. Ha a Marvel valamit nagyon tud, akkor az a látványos harcjelenetek készítése és ellentétben “konkurensükkel” a speciális effektekre sem sajnálják a pénzt.

10. Kapitányom, Kapitányom

A lista végére elérkeztünk az Infinity Saga utolsó filmjeihez is. A Végjátékból nehéz csak egy jelenetet kiemelni, anélkül, hogy friss sebeket szakítanánk fel pedig még nehezebb. Amerika Kapitány és Amerika Kapitány összecsapása mégis épp beleesik ebbe a kategóriába. A jelenet ráadásul előrevetíti a film végkimenetelét is, amikor Rogers ruhájából véletlenül kiesik a Peggy-ről még mindig őrizgetett kép.

+1 Az a bizonyos stáblista utáni jelenet

Figyelem, aki még nem látta a Pókember: Idegenbent, annak ez most SPOILER-es lesz!

Spider-Man Far From Home

Kép forrása: readysteadycut.com

Pókember második saját filmjében a készítők a hős több korábbi mozis megjelenése előtt is fejet hajtottak. Keselyű után a Sinister Six újabb alapító tagja, Mysterio is feltűnt a mozivásznon, ráadásul egy olyan stáblista utáni jelenettel sikerült lezárni a filmet, ami miatt már most várjuk a folytatást.

J.K. Simmons - J. Jonah Jameson

Abban a bizonyos jelenetben feltűnik az eredeti és utánozhatatlan J.K. Simmons, hogy Sam Raimi Pókember-trilógiája után újra életre keltse J. Jonah Jamesont. Ha mindez nem lenne elég ráadásul a készítők egy olyan képregényes szálat húztak elő, amire mozivásznon még nem volt példa.

Tizenegy emlékezetes jelenetre szűkíteni a Marvel Filmes Univerzum tizenegy éve épülő, huszonhárom filmből álló eposzát azt is eredményezi, hogy sokat ki kellett hagynunk. A te kedvencednek jutott hely a listán?

×