A hatalmas esport piac várhatóan 443,1 millió ember ér el ebben az évben, pedig a rajongók igen magas része csupán nézője a játékoknak, sőt sokan csak egy játékot követnek – állítja a Newzoo kutatócég.

Az esport rajongók 71 százaléka csak egyetlen játékot követ nyomon – derül ki a Newzoo kutatási eredményéből. A kutatócég szerint a rajongók nagy része ugyan figyelemmel kíséri a játékok versenyeit, de ők maguk sosem válnak játékossá. Például a League of Legends esport követőinek 26 százaléka nem is LoL-ozik.

„Még akkor is, ha ideiglenesen vagy véglegesen abbahagyják a játékot, sokan kötődnek az esport tartalomhoz, például csapatokhoz, vagy játékosokhoz” – jegyezte meg Newzoo a GamesBeat-nek.

Kép forrása: Newzoo

Mint kiderült, az Overwatch büszkélkedhet a legaktívabb közösséggel: a OW esport nézőinek mintegy 54 százaléka játszott már a Blizzard játékával az elmúlt három hónapban. Az alábbi táblázatból az is kiderül, hogy a három legnagyobb esport cím rajongótábora milyen módon oszlik el. A megkérdezettek csupán 6 százaléka mondta, hogy követi mindhárom említett játékot.

Kép forrása: Newzoo

Ami szintén kiderült, hogy idén rekordot értünk el a gamerek számában: világszerte ma már 2,5 milliárd ember játszik valamilyen játékkal minden platformot együttvéve.

×