A Facebook nemrég egy közleményben elismerte, hogy emberek hallgatták meg a felhasználók beszélgetésének felvételeit. Hogy mi volt a céljuk, nem tudni.

A Bloomberg hírügynökségnek küldött közleményében a Facebook azt írja: a felhasználók engedélyével, de leiratot készítettek a beszélgetésekből, melyhez külön alvállalkozókat bíztak meg.

„Ahogy a Google és az Apple is tette, mi is felhagytunk azzal, hogy a beszélgetésekből készült hangfelvételeket emberekkel ellenőriztetjük” – írták most annak ellenére, hogy korábban Mark Zuckerberg tagadta, hogy a Messenger alkalmazás beszélgetéseit bárki meghallgatta volna. A Facebook feje akkor a kongresszusban azt mondta: nem használják fel a beszélgetéseket hirdetések generáláshoz.

Kép forrása: androidpit.com

A Facebook később ezt pontosította, miszerint csak akkor tesznek ilyet, ha arra a felhasználó engedélyt adott.

A Bloomberg leírása szerint a beszélgetéseket egy számítógépes rendszer alakítja leírt szöveggé, a Facebook pedig azért fizetett cégeknek, hogy azok alkalmazottai ezt ellenőrizzék. Természetesen úgy, hogy szépen meghallgatták a beszélgetéseket. Ezt végül az alvállalkozók sem tartották etikusnak, ráadásul azt sem tudták, mi célból teszik ezt.

Most a Facebook kijelentette, hogy megszüntetik ezt a gyakorlatot. Az elmúlt hetekben az Amazon és a Google is ezt tette.

×