Tim Willits, aki korábban az id Software vezető tervezője és fejlesztője volt, a Saber Interactive-nél kötött ki, mint kreatív igazgató.

Még július közepén jött a hír, hogy a Doom és Quake játékokért felelős vezető fejlesztő 24 év után otthagyja az id Software-t. Akkor elmondta: nincs arról szó, hogy visszavonulna, de hogy mit is tervez, később teszi közzé. Ez most meg is történt – írja a VG247.

Willits ugyanis augusztus elsejétől a World War Z-t kiadó Saber Interactive kreatív igazgatója lett. Willits, aki 24 évet töltött az id Software-nél, a Fortune-nak adott interjújában távozását egy házasság végeként írta le. A Saber Interactive egyik nagy vonzereje számára az indie környezet volt.

„Nem mondok semmi rosszat a Bethesda-ról – szeretem őket -, de a kisebb csapatok izgalmasabbak és szórakoztatóbbak. Ha valakinek van egy jó ötlete, ráfekszünk. Ha mégsem olyan jó, gyorsan megváltoztatjuk” – mondta.

Kép forrása: Getty Images

A Saber Interactive öt stúdióból áll és több mint 500 alkalmazottat foglalkoztat, ennek ellenére Willits mégis inkább indie környezetben szeretne tevékenykedni, mint olyan nagyvállalatoknál, mint a Bethesda vagy az Activision. Willits már azt is felfedte, hogy min szeretne dolgozni. A Saber Interactive korábban kiadott NBA Playgrounds csapatával vette fel a kapcsolatot, hogy kibővítsék a Playgrounds franchise-t.

„Az én koromban már fontos, hogy olyan emberekkel dolgozzak, akiket kedvelek. Szórakoztató dolgokon kell dolgoznom. Semmit sem kell bizonyítanom. Már megtettem. Jó játékokat csináltam. Szó szerint elutazom a világ minden tájára, hogy együtt dolgozzak csapatokkal és játékokat készítsünk. Miért adnám ezt fel?” – mondta.

Szerinted jó stúdiót választott Willits?

×