Joon-yeong „Profit” Park 2018-ban elnyerte az Overwatch League Playoff MVP kupáját. Az ő tiszteletére nyitotta apja az új internet kávézóját.

Joon-yeong „Profit” Park Ovewatch League bajnok apja nyitott új PC Bang-et Koreában. A helyet fia felhasználóneve után nevezte el, így lett Profit Pc Cafe. Profit a London Spitfire csapatának tagja, 2018-ban nyerte meg az Overwatch League Inaugural Season Playoffs-t és egyben megkapta az MVP díjat is. A döntő után átvett kupa most apja új üzletében van kirakva.

Koreában ritka, hogy valakinek otthon számítógépe van, így elterjedtek az úgynevezett PC Bang-ek, amelyek zárt helyen elérhetővé teszik a számítógépeket bárki számára, óradíjért cserébe. Ezeken a helyeken a vendégek általában fogyaszthatnak is, így kényelmesen tölthetik el az idejüket. Nem egyszer hallani olyan történeteket, hogy otthontalan fiatalok beköltöznek egy ilyen helységbe és évekig is elélnek instant tésztán és szódán.

A játékos által közölt fotók alapján a Jinju-ban található hely tiszta és modern, kényelmes székek és jól felszerelt számítógépek várják a vendégeket.

×