Eredetileg november 13-ától próbálhattuk volna ki a klasszikus XIII című videojáték feldolgozását, a bemutatót azonban elhalasztották. A fejlesztőcég vezetője nyilatkozott a miértekről.

A XIII 2003-ban jelent meg először GameCube-ra, Play Station 2-re és az eredeti Xbox-ra, idén pedig érkezhetett volna a továbbfejlesztett változat. A XIII (tizenhárom) feldolgozása Mac és PC mellett Play Station 4-en, Nintendo Switch-en és Xbox One-on is elfut majd, legalábbis ha kiadják végre. Az eredeti hírek szerint november 13-át tűzték ki premiernek digitális és dobozos megjelenéshez is. A remake-t a Microids és a Play Magic nevű cégek fejlesztik, akik ma jelentették be, hogy a bemutató jövőre csúszik.

 

Azon kívül, hogy valamikor 2020-ban jelenik majd meg a klasszikus FPS feldolgozása, egyelőre pontosabb premierdátumot nem tudni. A Microid produkciós vezetője, François Coulon egy sajtónyilatkozatban ennyit mondott róla:

„Erre a plusz fejlesztési időre szükség van ahhoz, hogy elérjük azt a szintet, amire törekszünk. A remake bejelentése elsöprő reakciót kapott a közösségtől és biztosra akarunk menni, hogy a lehető legjobb változatát hozzuk el a játéknak a rajongók számára.”

A Microid egyelőre nem adott meg bővebb információt a XIII premierjével kapcsolatban, várhatóan 2020-ban azonban már játszhatunk majd vele.

×