A No Man’s Sky új, ingyenes kiegészítője, a Beyond nem is egy, hanem rögtön három DLC-t takar. A frissen megjelent előzetes pedig abba is bepillantást enged, mire számíthatunk tőle.

A No Man’s Sky 2016-ban mutatkozott be Play Station 4-re és PC-re, tavaly pedig megérkezett Xbox One-ra is. A játék fogadtatása a kezdetekben nem volt a legfényesebb, amiben félrevezető előzeteseinek is jó nagy szerep jutott. Három év alatt csak sikerült javítani rajta, idén pedig újabb kiegészítővel bővül, ráadásul teljesen ingyenesen. A Beyond augusztus 14-én jelenik majd meg PC-re és nem egy, hanem rögtön három DLC-t tartalmaz majd. Ezzel a tavalyi Next méreteivel vetekszik.

A fejlesztések közül kettőt emeltek ki külön a készítők. Az egyik a No Man’s Sky Online, ami az új játékmódnak köszönhetően részben MMO-szerű játékká alakítja az űrszimulátort. Ezzel sikerül kiküszöbölniük az eredeti változat legnagyobb hibáját, vagyis a magányt. Akik már 2016-os megjelenésekor ismerkedtek a játékkal, azoknak ezt nem kell bemutatni. Óriási univerzumának köszönhetően, amit tartalommal sem sikerült az ígéreteknek megfelelően feltölteni, alig lehetett más játékossal találkozni. A Beyond ezzel szemben a többjátékos élményt és a csapatmunkát helyezi előtérbe, aminek elengedhetetlen része a játékosok közötti interakció.

 

A másik nagy újítás a No Man’s Sky Virtual Reality, aminek köszönhetően első kézből tapasztalhatjuk meg és fedezhetjük fel a játék világát. Ebbe enged egy kis bepillantást az a rövid előzetes is, amit augusztus 2-án hozott nyilvánosságra a forgalmazó.

Az előzetessel a DLC megjelenésének dátumát is bejelentették, így már biztos, hogy augusztus 14-től kipróbálhatjuk a No Man’s Sky legfrissebb újításait. 

×