Kevin Feige, a Marvel Studios vezetője egy korábbi interjúban elárulta, hogy majdnem minden filmjükkel kapcsolatban megkeresték eddig a színészt. Az utóbbi két Bosszúállókért felelős Russo-testvérek pedig úgy néz ki, meg is találták számára az ideális szerepet.

Nemrég mi is írtunk róla, melyik képregény karakter bőrében tudnánk leginkább elképzelni a John Wick sztárját. Ezek között szerepelt a meggyötört sorsú Moon Knight is. A Marvel Studios vezetői többször nyilatkoztak már róla, hogy az előző tíz évben felépített humoros és könnyed stílust sötétebb hangulatú filmekkel színesítenék. Ebbe az irányba tett néhány tapogatózó lépést már a Bosszúállók: Végtelen háború és a Végjáték is. A negyedik fázis, ami 2020-tól veszi kezdetét úgy tűnik, még több változást tartogat. Erről a San Diego Comic Conon nyilatkoztak a Marvel vezetői.

Moon Knight

Kép forrása: sevnetwork.com

A rajongók már évek óta várják Moon Knight feltűnését, mióta pedig elárulták, hogy az MCU a 616-os Földön játszódik, azt is tudjuk, hogy Marc Spectorként tűnhet fel benne. A több személyiséggel is rendelkező Spector a képregényekben egy Batman-szerű karakter. Amellett, hogy képzett harcművész, összesen több, mint tíz perszónával rendelkezik. Ezek közé tartozik Jake Lockley és Steven Grant is, egy taxisofőr és egy iparmágnás. Minden személyiségének megvan ezen kívül a haszna. Az egyik információt gyűjt, a másik a költséges igazságosztói pályát finanszírozza.

Moon Knighttal kapcsolatban a rajongókon kívül nemcsak a Bosszúállók: Végtelen háborút és Végjátékot is rendező Russo-testvérek fejezték ki érdeklődésüket. Christopher Markus és Stephen McFeely, a Végjáték írói is nyilatkoztak róla, hogy szívesen megírnák a sztoriját. Míg hivatalos információk nem érkeztek róla, hogy bármilyen lépéseket tettek volna az ügy érdekében, addig a Bosslogic-nak köszönhetően most mégis láthatjuk Reeves-et Moon Knight bőrében.

Arról a Marvel vezetői mellett maga a színész is beszélt korábban, hogy a közös munka csak a megfelelő karakter megérkezéséig várat magára. Moon Knighttal ez a karakter most ideálisnak tűnik. Reeves nemcsak színészi tehetségét, de komoly harcművészeti tudását is megcsillogtathatná a róla készült filmben, ami így pályázhatna a Marvel Batmanje címre. 

×