Film/TV

George Miller szerint új Mad Max filmek jöhetnek

Lehetséges, hogy újabb száguldó izgalmakat élhetünk át a Mad Max világában, annak ellenére, hogy a rendező cége és a Warner Bros. között korábban feszültség alakult ki. Történt ugyanis, hogy ugyan már volt szó a film folytatásáról, azonban Miller cége beperelte a Warnert, mivel nem kaptak meg egy szerintük igenis megérdemelt prémiumot.

Most úgy tűnik, a helyzet tisztázódott, így ideje beszélni a Mad Max folytatásról.

„A káosznak vége, minden rendben van és minden nagyon pozitív irányba fordult” – mondta Miller az Indiewire-nek. A Mad Max folytatás mellett várhatóan egy Imperator Furiosa-ra fókuszáló spin-offra is számíthatunk. Utóbbi karakter a Harag útjában volt először látható.

George Miller – Kép forrása: Anthony Harvey/REX/Shutterstock

„Több történet van tervben, két Mad Max és egy Furiosa sztori is. Még mindig van pár dolog, amit meg kell oldanunk a Warnerrel, de nagyjából már látjuk, hogy mi fog történni” – tette hozzá Miller.

Te örülnél az új Mad Max filmeknek?

DV

Korábbi cikkek

Az Apple megoldotta: totálisan feltörhetetlen lesz az iMessage

Gábor János 2024.02.25. - Az Apple Blogban leírt új fejlesztés, az ún. PQ3 (poszt-kvantum 3)…

14 perc telt el azóta...

Egy magyar művész Legóból alkotja újra a kedvenc filmjeink ikonikus jeleneteit

Bódi Dániel 2022. 08. 09. - Az interneten bóklászva elég sok menő dologba belefuthat az…

52 perc telt el azóta...

Vigyázz: ez az újfajta támadás akár le is olvaszthatja a telefonodat!

Gábor János 2024.02.25. - A vezeték nélküli töltés egyre népszerűbb töltési megoldás a hordozható elektronikai…

54 perc telt el azóta...

KAMEHAMEHAAAA! – 17 Dragon Ball érdekesség, amit a legtöbben nem tudnak

Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a Dragon Ball a világ egyik leghíresebb anime…

22 óra telt el azóta...

Muter, hozd a retyót! – Itt a WC, ami 120 FPS-ben futtatja a Cyberpunkot

Bódi Dániel 2022. 08. 02. - A Nintendo Game Boy-nak hála, egy ideje már nem…

23 óra telt el azóta...

Így néznének ki a Trónok Harca szereplői a könyvek alapján

Bódi Dániel 2022. 08. 29. - George R.R. Martin korszakos fantasy remekműve hiába, hogy 1996-ban…

24 óra telt el azóta...