A Samsung bejelentette, hogy megoldotta a hajlítható képernyővel rendelkező telefon problémáit, és kész a gyártásra. Szeptemberben megjelenik.

A Galaxy Fold korábbi tesztjei nem sültek el jól: a hajlítható, összecsukható képernyő rendszerint nagyon hamar tönkrement, így a fejlesztés kudarcot vallott. Négy hónappal azután, hogy a vállalat csúsztatta a megjelenést, most bejelentették, hogy a Galaxy Fold szeptemberben már elérhető lesz. Ráadásul elvileg az ára sem változik, ugyanannyi lesz, mint amit korábban is terveztek, azaz majdnem 2 ezer dollár – írja a TheVerge.

A korábbi képernyőproblémák miatt a Samsung késleltette a készülék megjelenését. Akkor áprilisban a vállalat megígérte, hogy megvizsgálja a készüléket és megkeresi a megoldást a problémára. A Samsung mára biztos lett abban, hogy megoldották a problémát, hiszen hamarosan ki szeretnék adni a készüléket. A legfontosabb kérdés az: az új kialakítású képernyő mennyire bírja majd a sok hajlítgatást? Hamarosan kiderül, amikor eljut a tesztelőkhöz.

A Samsung vezérigazgatója DJ Koh elismerte, hogy a Fold korábbi változata azelőtt jelent meg, hogy arra készen állt volna, ami valóban kellemetlen a cég számára.

Természetesen az ötlet nagyon érdekes, így nagyon kíváncsiak vagyunk arra, hogy a Galaxy Fold beváltja-e a hozzá fűzött reményeket? Szeptemberben kiderül.

Te szeretnél Galaxy Fold telefont?

×