Az Activision már korábban bejelentette, hogy a Gunfight multi játékmód bemutatása után, augusztus elsején még jobban megismerhetjük a multiplayer színteret. Most előzetes érkezett hozzá.

Különösen a fegyverekről és azok fejleszthetőségéről láthatunk rövid bemutatót a most megjelent előzetesben, mely arra hivatott, hogy felborzolja a kedélyeket, mielőtt augusztus elsején még jobban bemutatják a multiplayer játékmódot a készülő Call of Duty: Modern Warfare-hez.

A kis videó bemutatja hányféleképpen módosíthatjuk majd a fegyvereket és milyen sok kiegészítőt használhatunk A Dotesport szerint mindez az úgynevezett Gunsmith játékfunkció, mely lehetővé teszi a játékosok számára, hogy hihetetlenül részletesen testre szabják a fegyvereiket. Ezzel tulajdonképp teljesen egyedi, játékstílusnak megfelelő módon tudjuk alakítani a fegyver tulajdonságait, sokkal részletesebben, mint ahogy eddig bármilyen játékban – elvileg.

Az előzetesben még a gránátvető kiegészítő is feltűnik, amit a közösség gyakran Noob Tube-ként emleget. Nem igazán kedvelik tehát a gránátvetőt errefelé.

David Mickner, az Infinity Ward tervezője szerint a multiplayer játékmenethez nagyon sokat hozzá tesz majd, hogy egyedivé varázsolhatók a fegyverek.

Ha érdekel a multiplayer játékmód, mindenképp figyeld augusztus elsején a Call of Duty Twitch csatornáját, magyar idő szerint este 7 órától! Ha pedig még nem láttad, nézz bele a Gunfight játékmódba!

Egyébként a játék október 25-én érkezik.

×