Szinte naponta érkeznek az apró hírek a Cyberpunk 2077 kapcsán, ami új, ám sokszor jelentéktelennek tűnő infót tár fel a játékról. Vajon tényleg ennyire jó a játék?

Te rendszeresen elolvasod a Cyberpunk 2077-tel kapcsolatos híreket? Szinte minden nap, de legalábbis minden héten kijön egy hír, mely elárul valamilyen részletet az érkező játékról, ami köré mára annyira nagy felhajtást építettek, hogy a fejlesztők egy-egy elejtett mondata is a gamer híroldalak címlapjára kerül. Többek közt a miénkre is. Az eddigi képek, videók alapján a játék valóban lenyűgözőnek tűnik, de persze semmi sem garantálja, hogy az is lesz. A CD Projekt RED ellenben valószínűleg azt szeretné, hogy ezt higgyük.

A Gamepressure újságírói például nemrég a CD Projekt RED egy bemutatóján jártak, ahol nagyjából ugyanaz hangzott el, amit korábban is elmondtak, és amit egy-egy külön hír formájában nyilvánosságra hoztak, vagy épp szándékosan kiszivárogtattak. Szerkesztőségünkben én lettem a Cyberpunk 2077 felelős, ami már csipkelődés tárgya. Kollégáim azt várják, mikor jön egy jó kis Cyberpunk hír, ami egy fejlesztői nyilatkozat egy apró mondatáról szól, amiben a külföldi híroldalak „bréking nyúzt” csináltak.

Kép forrása: Cyberpunk 2077

Amikor arról szólt a hír, hogy az épületekbe be lehet menni, ha valaki emlékszik a címben is azt a kérdést tettem fel ironikusan: forradalmi? Na most, a kérdés az, hogy vajon mi lesz ennek az óriási hype-nak a következménye a játékosok számára?

Mit láttunk eddig?

A játékból eddig igazából egy jól szerkesztett előzetest, néhány percnyi gameplayt, gondosan kiválogatott animációkat láthattunk. Ehhez érkeztek kiváló 4K minőségű képek, meg karakterdizájn a cosplayversenyhez, amit már megjelenés előtt megrendez a CD Projekt RED.

Dinamikus élettel teli város? Ezt még nem láttuk!

Kép forrása: Cyberpunk 2077

A CD Projekt RED nem szeretné nyilvánosságra hozni a gameplay videókat, hogy az ne veszítse el túl hamar a marketingkampány lendületét. A nyár végén azonban, a PAX West 2009-en érkezik némi gameplay belőle. Ha abból kiderül, hogy nem lehet bántani a gyerekeket, be lehet menni épületekbe, többféle karaktersztori közül választhatunk, akkor megőrülök. Na nem baj, majd leírom ezeket akkor is újra. Ráérek, nem?!

A legjobb az egészben az, hogy a játék egyes funkciót, avagy lehetőségeit sokszor úgy tüntetik fel, mintha ilyet még nem láttunk volna más játéknál. Valóban így lenne?

  • Nyílt világ, bárhová mehetünk járművel – GTA
  • Interakcióba léphetünk az városban az emberekkel, tárgyakkal, épületekbe bemehetünk – GTA, Watch Dogs
  • A Cyberpunk 2077-nek többféle vége lesz – Mass Effect, Life is Strange
  • Híresség szerepel benne – Call of Duty – Kevin Spacey, Cameron Diaz – The Sims Superstars, Ellen Page – Beyond: Two Souls, Until Down,  Hitman 2 – Sean Bean, Batman: Arkham sorozat- Mark Hamill, Mass Effect 2-3 – Martin Sheen, Rage – John Goodman

Hogy pontosan milyen is lesz ez a nyílt világ, és mennyire lesz egyedi, egyelőre nem tudjuk megítélni. Csak arra hagyatkozhatunk, hogy a CD Projekt RED vezetői egy-egy interjúban azt mondják: Fúú, hát fú nagyon fú de jó lesz.

Nos, lélegzetelállító vagy nem?

 

A Cyberpunk 2077 még mindig sok titkot rejt. A nyílt világ fő tervezési koncepciói, a felfedezésre váró látnivalók, a sok-sok mellékküldetés: szinte semmit sem tudunk ezekről. Lehetséges, hogy az a sok jó, amit korábbi játékokban láttunk (GTA, Deus Ex stb.), egybegyúrva a legjobb verzióban áll majd össze a Cyberpunk 2077-ben, mindezt egy különleges világba burkolva, kiváló háttértörténetekkel.

A hangsúly pedig pont azon van, hogy lehet. Nem biztos. Persze ettől függetlenül minden nap beszélünk róla, és feltételezzük, hogy nagyon jó lesz. Ha előrendelném -amit nem fogok-, akkor kicsit úgy érezném, hogy zsákbamacskát vettem. Persze tökéletesen megértem azokat is, akik már felültek a hype-vonatra és előrendeltek.

Vannak ugyanis, akik már most biztosak benne, hogy nagyszerű játék lesz. Általában ők azok, akik a megjelenés előtt tudják minden részletét a Twitch streamekben. Ugyanakkor hallottam már olyan véleményt is, hogy valaki pont az irtózatos hype miatt veszítette el az érdeklődést.

Te melyik táborhoz tartozol? Szerinted is jó lesz a játék, vagy már unod a híreket?

×