Sikeresen vette az utolsó akadályt a Na’Vi, így három év kihagyás után újra ott lehetnek a The International eseményén.

Szépen lassan véget érnek a Dota 2 VB regionális selejtezői, tegnap a Na’Vi biztosította helyét a The International-re. A döntőben a Winstrike csapata várta őket, ám nem jelentettek különösebb akadály, hiszen az összecsapás 3-0-ra végződött.

Miután a legendás Dendi otthagyta a csapatot, a Na’Vi minden erejével az új csapat kialakítására törekedett. A szintén veteránnak számító SoNNeikO például csapatkapitány lett, de eleinte nem mentek jól a dolgok, hiszen több versenyre sem sikerült a kijutás. A regionális selejtezők csoportkörét is éppen hogy csak túlélték, de onnantól nem nagyon volt megállás.

A felső ági meccsen ugyan kikaptak a Vega Squadron-tól, de az alsó ágon a Team Empire nem bizonyult komoly ellenfélnek. Majd jött a Vega elleni visszavágó, ahol már a Na’Vi bizonyult a jobb csapatnak.

A döntőben nem volt kérdés a győztes kiléte, a Na’Vi viszonylag gyors meccsekkel húzta be a győzelmet, esélyt sem adva a Winstrike-nak.

A Na’vi tehát három év kihagyás után ismét TI részvevő. A világbajnokság augusztus 15-én kezdődik.

Kiemelt ajánlat

Samsung C27RG50FQU

122 990 Ft

Kosárba

122 990 Ft

  • Panel típus: VA (Vertical Alignment)
  • Képernyőátló (col): 27 col
  • Felbontás: 1920 x 1080 pixel
  • Képarány: 16:9
  • Válaszidő: 4 ms
  • Betekintési szög - vizszintes: 178 °
  • Betekintési szög - függőleges: 178 °
  • Fényesség: 300 cd/m²
  • Színek száma: 16.7 M
  • Függőleges frekvencia: 240 Hz
  • Kontrasztarány: 3000:1

×