Na de mennyi?

A Riot Games által kiadott Teamfight Tactics játékmód, egy autochess, ami a League of Legends már ismert hősein és világán alapszik. A játékban aranyat, és fegyvereket és hősöket gyűjt a játékos, majd megpróbálja azokat megfelelő kombinációban egységeire pakolni.

kép forrása: dotesports.com

A hősök kijátszása azonban nagyban múlik a szerencsén. Minden fázis elején kapunk 5 kártyát, 5 véletlenszerűen generált hőssel, amelyből választhatunk. Ezeket az összegyűjtött aranyunkkal tehetjük a táblánkra. Azonban, hogy egy hőst erősebbé tegyünk, újabb és újabb ugyanolyan kártyákat kell gyűjtenünk a játék során, lehetőleg megelőzve ezzel a többieket. Ez viszont gyakran nem sikerül, ami akkora hátrányhoz juttathat minket, amit képtelenek vagyunk stratégiával ellensúlyozni.

A Riot Games szerint persze a szerencse szerepet játszik a játékban, de azt ők is elismerik, hogy jelenleg túl nagyot. Ezért is változtatnak következő frissítésükben az item-ek esi gyakoriságán. Azonban hosszútávon rugalmasnak kell majd lennie a játékosoknak, ha élvezni szeretnék a játékot.

Sokszor kezdek Én is úgy játékba, hogy azt mondom: „most megyek egy Glacial-t!” aztán nem találom a megfelelő kártyákat, a kompozícióm szétesik és ennek megfelelően hamar ki is esek.

Ezért jobb csak elindítani a meccset és következtetni a kártyáinkból, hogy milyen irányok elérhetők számunkra.

×