A Riot Games League of Legends játékában új fajta képesség típus bevezetésével próbálkozik. Egy újabb irányból közelíti meg a pajzsok kérdését, amely ellen eddig nem volt igazi ellenszer. A pajzstörés lehetősége egyenlőre két hőst érint, Blitzcrank-ot és Renekton-t.
Blitzcrank ultija eddig sem volt túl erős, és passzív fele irányíthatatlan volt, amely kevés stratégiai lehetőséget adott a játékos számára. A passzív egy közepes távolságra kiosztott véletlenszerű sebzés volt, ami gyakran ütött minionkat is ugyanúgy ahogy ellenfeleket. Az aktívval, ugyanezen körön belül sebzést és egy instant silence-t kaptunk. Az új verzióban a robotunk kijelölhet magának egy ellenfelet, akit céloz a passzív sebzéssel és aktiválva pedig a körön belül eltünteti az összes pajzsot is.
Renekton eddig is jó korai harcokat tudott hozni, de most kifejezetten erős lehet, pajzsokra építő hősök ellen. Második képessége, ami következő ütését egy rövid stun-nal és sebzéssel ruházza fel, most ha maximális dühön süti el áttört minden pajzsot is.
Az új iránnyal a Riot újabb stratégiai döntéseknek enged utat, amik újraéleszthetnek pár rég óta kispadon ülő hőst.
Bódi Dániel 2024.02.25. - Gyermekpornográf felvételek készítése és gyermekprostitúció vádjával a tokiói rendőrség Shibuya kerületében…
Bódi Dániel 2024.02.25. - Bár a Steam közel sem olyan nagyvonalú, mint mondjuk az Epic…
2022. 09. 30. - A „régen minden jobb volt” csak akkor nem kozmikus csúsztatás, ha…
Gábor János 2022. 09. 14. - Szívesen mondanánk, hogy tökélyre fejlesztett mediahack mind, de nem…
Bódi Dániel 2023.08.24. - Nagyjából az ipari forradalom idején foganhatott meg az emberben a robotoktól…
Gábor János 2024.02.25. - Keresztszolgáltatásokat hozna a létre a jelenleg külön-külön alkalmazásokban elérhető streaming platformokból…