Miközben a Call of Duty: Black Ops 4 igen sikeres cím lett a kiadó számára, a fejlesztő Treyarch egykori alkalmazottai ennek áráról beszéltek nemrégiben.

A Black Ops sorozatot fejlesztő Treyarch korábbi dolgozói a Kotaku interjújában beszéltek arról, hogy mennyire csalódottak a stúdió menedzsmentje miatt. Az interjú célja nyilvánvalóan az volt, hogy jó hangulatban beszélgessenek a játékról, a szó azonban teljesen másra terelődött és kiderültek a legnagyobb problémák.

A volt alkalmazottak és tesztelők elsősorban azzal kapcsolatban fejezték ki aggodalmukat, hogy az Activision elsősorban pénzt lát a multiplayer játékokban, bevezetve a lootboxot és a drágán megvásárolható kozmetikumokat.

A minőségbiztosításon dolgozó, ideiglenesen szerződtetett tesztelők ugyanabban az épületben dolgoznak, mint az állandó alkalmazottak, mégis teljesen más bánásmódban van részük. Nem beszélhetnek a fejlesztőkkel, nem vehetnek részt az munkahelyi partikon és nem kérik ki a véleményüket azzal kapcsolatban, hogy mit csinálhatnának jobban a fejlesztés során.

Kép forrása: Activision

A rengeteg túlóra csak hab volt a tortán, mikor váratlanul eltörölték a Black Ops 4 kampánymódját. A csapat ugyanis problémába ütközött, és néhány hónappal a megjelenés előtt jött az utasítás, hogy a kampányt dobják ki, helyette került be az akkor egyre népszerűbb battle royale mód, ennek pótlására.

A Blackout névre keresztelt BR módra tehát igen kevés idő maradt, ami elképesztő túlórákat eredményezett. A fejlesztők és a tesztelők egy héten akár 64 órát is dolgoztak.

Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Activision kompenzálta a túlórákat, a csapat ennek ellenére arról panaszkodott, hogy ezzel teljesen tönkretették a munka és a magánélet egyensúlyát. Bevallották azt is, hogy a túlórák díjával együtt keresnek pont annyit, hogy megéljenek, mivel alapból jóval kevesebbet keresnek az állandó alkalmazottaknál.

Kép forrása: Activision

„Azt mondták, a válságnak vége lesz, mikor kiadjuk a játékot. Aztán azt mondták, a téli ünnepi szünet után. Aztán, hogy majd nyáron” – emlékszik vissza egy egykori fejlesztő.

A minőségbiztosítási csapat számára a rossz bánásmód olyan dolgokra terjedt ki, mint például hogy nem lehettek az ebédlőben, míg a fejlesztők ettek, olyan messze parkolhattak csak, hogy minden nap 10 percet kellett gyalogolniuk és hogy meg kellett küzdeniük azért, hogy éjszaka (az éjjeli műszak alatt) is be legyen kapcsolva a klíma nyáron. A tesztelők szerint a Black Ops 4 fejlesztése volt a legrosszabb időszak valaha.

Az ilyen munkakörülmények sajnos, vagy nem sajnos nem egyediek a videojáték-fejlesztő stúdiók munkája során. Sajnos az ilyen esetek mindig csak akkor derülnek ki, mikor már nem lehet segíteni rajta. A játékipar tehát kegyetlen üzlet, nagy ára van annak, hogy mi jól szórakozzunk.

Gondoljatok erre, mikor panaszkodtok egy-egy fejlesztőre néhány hiba miatt!

×