Az E3 egyik kiváló lehetőség a fejlesztők és kiadók számára, hogy megmutassák mivel készülnek a következő időszakban. Persze nem mindegyik játékról tettek említést.

Nem csak a Sony játékai nem szerepeltek az idei E3 repertoárjában. Számos egyéb korábban bejelentett cím végül nem került szóba. Az IGN volt olyan merész és összegyűjtötte ezeket a címeket. Ez persze nem jelenti azt, hogy ezek a játékok nem is érdekesek a készítők számára, csupán valamiért nem fértek bele az E3 műsorába.

Death Stranding

Kojima új játéka talán pont amiatt maradt ki, mert a Sony ezúttal nem jelent meg a rendezvényen. Ettől függetlenül a Death Stranding az egyik legjobban várt játék. 2019. november 8-án érkezik.

 

Last of Us Part 2

A Sony a tavalyi E3-on mutatta be Ellie következő kalandját, azóta nem érkezett róla semmi.

 

Nioh 2

A Nioh 2 nemrég kipróbálható volt zárt alfa verzióban. Mivel ő is PlayStation exkluzív, nem is csoda, hogy nem jelent meg az idei E3-on.

 

Ghost of Tsushima

Sok részletet még nem tudunk erről a játékról, de az előzetes alapján vétek lenne kihagyni.

 

Elder Scrolls VI

A Bethesda korábban már bejelentette, hogy az E3-on nem lesz szó sem az Elder Scroll-ról, sem a Starfield-ről.

 

Starfield

Erről a Bethesda játékról annyit tudunk, hogy a fejlesztés korai szakaszában van még, így nem is csoda, hogy nem beszéltek róla legutóbb.

 

Dragon Age: The Dread Wolf Rises

Úgy tűnik ezúttal az EA a Dragon Age helyett inkább a Star Wars Jedi: Fallen Orderrel, az Apex Legends-el, a Sims 4-gyel foglalkozott.

 

Beyond Good and Evil 2

A Ubisoft egyik legjobban várt címéről szintén nem érkezett semmi hír.

 

Skull & Bones

A Ubisoft 2017-es konferenciáján hallottunk először erről a jó kis kalózos, tengerészes játékról. Valószínűleg csak jövőre érkezik.

 

Mount & Blade 2: Bannerlord

A 2012-es bejelentés óta a Mount and Blade 2: Bannerlord nem igen hallatott magáról. Ez persze nem jelenti, hogy nem jelenik meg.

 

További játékok, melyekről nem volt szó idén, mégis minden bizonnyal megjelennek a következő években.

  • Atomic Heart
  • In the Valley of Gods
  • Rebel Galaxy Outlaw
  • Spelunky 2
  • Back 4 Blood
  • Mechwarrior 5: Mercenaries
  • Need for Speed
  • NBA 2K20
  • WWE 2K20
  • NHL 20
  • Bayonetta 3
  • Diablo: Immortal
  • Gears Tactics
  • Age of Empires IV
  • Golem
  • Digimon Survive
  • Witchfire
  • Darkborn
  • Babylon’s Fall

Te melyik játékot várod igazán?

×