A Square Enix sokak szerint egy egyedi kiadó, mely az RPG fanok szűk körének nyújt leginkább izgalmakat. Talán nem sokáig lesz ez így.

A Square Enix szeret akár évekig hallgatni egy-egy játékról, majd váratlanul úgy robban be, hogy mindenkit megmozgat, és most már nem csak a klasszikus RPG műfaj kedvelőit kezdik megnyerni. Több mint 14 év után visszahozták a Kingdom Hearts projektet, készül a Final Fantasy VII Remake, most pedig az FF14 Online Shadowbringers kiegészítője hallatott magáról.

A Square Enix E3-as sajtótájékoztatóján a Final Fantasy 14 producere és rendezője, Naoki Yoshida a színpadon beszélt a közelgő FF14 kiegészítőről: a Shadowbringersről, amihez új előzetes is érkezett.

 

A kiegészítővel elérhetővé válik a 80-as szint, új sztoriküldetések, továbbfejlesztett harcrendszer, kilenc új dungeon és raid vár mindenkire, nem beszélve az új kasztról és fajról. Lesz New Game+ mód, valamint számos felszerelés, új állatok, szörnyek stb.

Aki ezek után még mindig inkább a régebbi Final Fantasy-t szeretné látni, akkor jó hír, hogy a vállalat a Final Fantasy 8-ról is hírt adott, mely remastered verziót kap. A FF8 évek óta elérhető a Steam-en, de nem kapta meg azt a remastered felújítást, mint az FF9, az FFX és az FF12.

A jövőre megjelenő Final Fantasy 7 Remake azonban teljesen más tészta, abban az esetben egy teljesen felújított, újragondolt játékot kapunk.

 

Izgalmas lesz tehát a jövőben nyomon követni a Square munkásságát, ami még sosem okozott csalódást a rajongóknak. A Shadowbringers június 28-ától játszható azok számára, akik előrendelték, de július 2-ától mindenki élvezheti Mac-en, PlayStation 4-en és PC-n.

Te játszod a FF14 Online-t?

Kiemelt ajánlat

ASUS ROG Gladius II (Bemutató darab)

23 740 Ft

Kosárba

23 740 Ft

FPS-játékhoz optimalizált, ergonomikus, optikai gamer egér easy-swap kapcsolófoglalat kialakítással, Aura Sync RGB megvilágítással, valamint hüvelykujjal kapcsolható DPI váltógombbalROG Gladius II – A tökéletes FPS... tovább »

23 740 Ft

Kosárba

  • Tulajdonságok:
  • - Optikai érzékelő - Csatlakozás: USB - Felbontás: 12000 DPI - Kábelhossz: 2 m - Súly: 110 g - Frissítés: 1000Hz - Gyorsulás: 50G

×