Azzal együtt, hogy végre kiderült a Bosszúállók játék megjelenési dátuma, egy igen tartalmas új előzetest is kaptunk.

Hivatalosan is kezdetét vette az idei E3, ami a napokban sok izgalmas műsorral indult. A készülő Avengers játék egy új előzetes szerint egyedül és 4 fős csapatban is játszható lesz, a hősök közt pedig megtaláljuk Amerika kapitányt, Thor-t, Hulkot, Fekete Özvegyet és Vasembert. A kiadó ígérete szerint, később újabb hősök fognak csatlakozni a Marvel univerzumához, akiket ingyen bezsebelhetünk. A Marvel’s Avengers 2020. május 15-étől játszható PC-n, PlayStation 4-en, Xbox One-on, illetve Google Stadia-n.

 

A történet az A-naptól indul, amikor a Bosszúállók San Francisco-i megnyitóját ünneplik. Egy katasztrofális baleset következtében a Bosszúállókat feloszlatják. Öt évvel később, amikor a szuperhősök törvényen kívülinek számítanak, a világ olyan veszéllyel néz szembe, amikor már csak ők segíthetnek.

A játékon összesen négy fejlesztőcsapat közösen dolgozik. A Tomb Raidert jegyző Crystal Dynamics mellé három másik is beszállt: az Eidos-Montreal, a Crystal Northwest és a Nixxes Software.

„A játék megjelenése csupán a kezdet. A történet a terveink szerint évekig fog tartani, ami alatt számos új tartalommal készülünk” – mondta Meagan Marie a Crystal Dynamics munkatársa.

Egy sajtóközleményben Ron Rosenberg, a Crystal Dynamics vezetője azt is elmondta, hogy minden új szuperhős és minden egyéb tartalom teljesen ingyen érkezik és nem lesznek lootboxok sem. Olyan játékot szeretnének kiépíteni, mint a Destiny vagy a The Division széria.

Az első körben érkező hősök nevei mellett azok szinkronhangját is nyilvánosságra hozták:

  • Hulk: Troy Baker
    Amerika kapitány: Jeff Schine
    Thor: Travis Willingham
    Fekete Özvegy: Laura Bailey
    Vasember: Nolan North

https://youtu.be/19czaASklAs

 

Te várod a Bosszúállók játékot?

×