Csak a legszükségesebbek, Kingston módra: HyperX Alloy FPS Pro billentyűzet
A gyártó nem spilázta túl a TKL-es klaviatúra dizájnját és csak a (játékosok számára) legalapvetőbb dolgok mellé tettek pipát a jellemzők listáján.
A gyártó nem spilázta túl a TKL-es klaviatúra dizájnját és csak a (játékosok számára) legalapvetőbb dolgok mellé tettek pipát a jellemzők listáján.
A gyártó nem spilázta túl a TKL-es klaviatúra dizájnját és csak a (játékosok számára) legalapvetőbb dolgok mellé tettek pipát a jellemzők listáján.
30 000 forint alatt is lehet már találni takaros mechanikus billentyűzeteket, még akkor is, ha kifejezetten Cherry MX kapcsolókra vágyik az ember. Itt van rögtön az átlagosan 27 000 pénzért kapható Kingston HyperX Alloy FPS Pro, ami nem más, mint a sima Alloy FPS TKL-es verziója; ez annyit tesz, hogy a numerikus padot levágták róla. Ennek a kialakításnak megvannak a maga előnyei és persze hátrányai is.
Pozitívum, hogy kisebb helyet foglal az asztalon vagy a táskában (felétek nézek, LAN-ra járó népek), illetve az, hogy alkarunknak kisebb szöget kell bezárni a vállainkkal, így az egérpadot közelebb helyezve a klaviatúrához egy jóval természetesebb pózt vehetünk fel, nem kell terpeszteni. A hátrányok egyértelműen inkább gépeléskor jönnek elő, mikor számokat írnánk gyors egymásutánban; nem kétséges, hogy erre sokkal jobb a num pad – meg azt se felejtsük el, hogy 17 gombbal kevesebb billentyűre tudunk felbindolni dolgokat kedvenc játékunkban.
Tehát egy 87 gombos tasztatúráról van szó, melynek bár a hátoldala műanyagból készült, de az előlapja és a váza szerencsére acél; összességében elég masszív kis szerkezet. Háromféle kapcsolóval értékesítik: kattogós Cherry MX Blue-val (talán a kedvencem), lineáris Cherry MX Reddel és taktilis Cherry MX Brownnal. Nálam az MX Redes változat járt, amit elsősorban játékosoknak szoktak ajánlani, mivel a kapcsolóknak nincs határozottan érezhető aktuációs pontjuk és teljesen egyenes úton járnak (könnyebb spamolni a leütéseket). Nyilván erősen személyes preferencia kérdése, hogy ki mit szeret, de a magam részéről például nem csak cikkíráshoz szeretem jobban a hangos, nosztalgikus feelinggel feltöltő MX Blue-t (vagy a kópiáit), de a mindenféle lövöldéhez is. Na nem baj, mert nem rossz ez a piros Cseresznye sem.
A dobozt kibontva semmi extra nem hullik vágyakozó ölünkbe; az „alacsony” árhoz abszolút puritánság társul, mert a billentyűzeten, az információs füzetecskén és két Kingston papírfecnin kívül semmit sem kapunk pluszban – még egy gombkiszedő csipeszt sem. A 876 grammot nyomó HyperX Alloy FPS Pro 36 cm széles, 13 cm mély és 1,35 cm magas, amit a lábak kihajtásával még ~8 mm-rel tudunk megtoldani a hátsó rész irányában.
Az 1,8 m hosszúságú, 54 gramm tömegű, harisnyázott kábel a lecsatlakoztatható fajtából származtatja magát és a periféria felőli oldalon egy mini USB apa fityeg rajta. Már kikacsintottam a helyi hálózati partikra járó egyénekre a TKL-es kivitel okán, hát most megteszem mégegyszer; jó dolog a leválasztható zsineg, hiszen komfortosabb szállítani. Mondjuk az is igaz, hogy legalább egy hordszütyőt adhattak volna mellé, ahogy azt a teljes méretű bátyusánál tette a gyártó.
A lebegőgombos, OEM profilú felépítés (könnyű takarítani!) kiosztása angol, így a magyar karakterek nincsenek rászitázva a kupakokra. Ez még nem is feltétlenül probléma (itt az ideje megtanulni vakon gépelni, még jól jöhet), de az ISO Enter hiánya számomra meglehetősen unszimpatikus húzás; előfordultak melléütések és (szubjektíven vizsgálva a történetet) ennyi év után egyszerűen nem kényelmes ez a megoldás. Íram már, hogy gombkiszedő csipesz sincs, de ez valójában nem olyan óriási gond, mert a kupakokat eléggé könnyen, kézzel is le lehet szedni a kapcsolókról (olyan is megesett velem, hogy az asztalon ideiglenesen elterülő kábeldzsungelnek hála egyet-egyet akaratlanul lerántottam a helyéről, mert valami madzag beakadt alá).
A gomboknak van egy kis holtjátéka, de azért nem annyi, mint mondjuk a jóval olcsóbb, piros Outemuval szerelt Natec Genesis Thor 300 TKL billnél – gépelési érzetre mindenesetre hasonlóak egymáshoz. Ahogy az ebben a kategóriában lenni szokott, 100 százalékos Anti-Ghostingot és N-Key rollovert szintén kapunk a pénzünkért.
Az Alloy FPS Pro alján megtalálhatjuk a szokásos gumitappancsokat, melyek meggátolják az eszköz csúszkálását, és külön öröm, hogy ezek az ominózus tappancsok a kihajtható lábakon szintúgy elhelyezésre kerültek. Ami nem tetszett, hogy kábelvezető csatornára már nem futotta a gyárban. Igaz ugyan, hogy az eltávolítható kábel ezt hellyel-közzel kiváltja, de egy kis áttervezés után hasznos bónusz lett volna.
Ha már gamer cókmók, a világítás sem maradhatott ki. RGB híján (úgy fest, erre nem elég a 30 000 magyar valuta…) maradt az egyszínű, piros fényjáték, amit 6 effekttel is megbolondítottak a tervezők. A LED-ek fényereje adekvát és homogénnek mondható, de persze a lebegő dizájnnak köszönhetően van némi bevilágítás (light bleed). Az állapotjelző pilácsok (CapsLock, Game Mode) a kurzorgombok felett nyertek helyet, s bár dedikált médiavezérlő gombok nincsenek, az Fn + <megfelelő billentyű> kombó segítségével a fontosabb ilyen jellegű funkciókat elérhetjük. Mivel a cuccnak nincs drivere, a makrózásról le kell mondanunk, de az is igaz, hogy ez egy „fapados” célszerszám, így annyira nem is hiányolandó, pláne, hogy a mellékelt füzetke oldalain szerepelnek a különféle hotkey kombinációk – de a rend kedvéért erre a hasábra is idekanyarítom őket.
Solid: alapbeállítás, folyamatosan világít az összes billentyű
Breathing: „lélegző”/pulzáló effekt
Trigger: lenyomást követően felvillan az adott billentyű, majd 1 másodperc elteltével lassan elhalványul
Explosion: a lenyomott billentyű körül szétterülő fényeffekt
Wave: a billentyűk balról jobbra haladva, hullámmintában fénylenek fel
Custom: beállíthatjuk, hogy mely billentyűk világítsanak
Miután aktiváltuk a Custom módot, az Fn + CTRL párost addig tartjuk lenyomva, míg a fények kialaszanak. Ezt követően lenyomjuk azokat a gombokat, melyeket vörös izzásban kívánjuk részesíteni, aztán ha ezzel végezünk, az Fn + CTRL ismételt lenyomásával elmentjük a beállítást a custom profilba.
A teszt végére hagytam pár gondolatot (némelyiket érintettük a cikk első szeletében). Ha figyelembe vesszük az összeszerelési minőséget és a LED-ek implementációját, alapvetően egy kellemes tasztatúrával van dolgunk. Össze van rakva rendesen, nem lifegnek a gombok össze-vissza, a rajtuk lévő kupakok (és betűtípus) sem a legeslegolcsóbb kínai dzsunka (és ugye lecserélhetők a külön megvásárolható, Cherry MX-kompatibilis kupakkészletere), a motyó nem mozog el az asztallapon és a mechanikus billentyűzetek közül kétségtelenül a halkabb fajtával van dolgunk a személyében (azért nem Cherry MX Silent stíl).
A gépelés nem fárasztó vele, bár cikkíráskor azért hiányoltam a numerikus padot, de ahogy azt már korábban is írtam, a játékosokat ez jellemzően annyira nem szokta zavarni. Játék közben sem találkoztam semmiféle gátló tényezővel, tette a ketyere a dolgát, ahogy azt kell, szimplán csak jobban preferálom a két szobával odébbról is hallható Cherry MX Blue kapcsolókat – talán a 8/16 bites Hőskorszak máig élénken élő emlékeiben gyökerezik a dolog. Kinek a pap, kinek a papné. A szoftver hiánya üdvözítő, mert nincs annál szebb, mint mikor teljesen Plug and Play használhatunk egy perifériát; egy ennyire egyszerű modellnél amúgy sincs szükség mindenféle kacifántos beállításra. A lecsatolható kábel jópofa adalék, bár meg kell hagyni, kissé merev (ellenben sikerült normálisan feltekernem, ami párját ritkító, nevezetes ünnep).
A csuklótámasz hiányát megértem, s bár a hiányzó kupakszedő csipesz miatt sem dől össze a világ, azért mégiscsak díjazandó adalék lett volna, csakúgy, mint egy szövetszütyő vagy némi HyperX matrica a doboz belsejében. Apró-cseprő dolgok ezek és tulajdonképpen egyáltalán nem csökkentik a tényleges használati értéket, de három darab Szent István király tőszomszédságában azért egy kis parasztvakítást is elvárna már az ember, na (oké, a SPACE-en trónoló HyperX logó kicsit vérpistás).
SW