A gyártó újragondolta a már piacon lévő FK2-est és egy új revízióval örvendeztette meg a világot. Nem túloztak el semmit, nem ültek fel a trendvonatra, hanem tartották magukat a már bevált recepthez – amit örömmel fogadtunk.
A gyártó újragondolta a már piacon lévő FK2-est és egy új revízióval örvendeztette meg a világot. Nem túloztak el semmit, nem ültek fel a trendvonatra, hanem tartották magukat a már bevált recepthez – amit örömmel fogadtunk.
A ZOWIE egerek esetlegesen előforduló gyermekbetegségeik és gyakran borsos áruk ellenére általánosságban véve jó hírnek örvendenek. Sok gyártóval ellentétben a BenQ égisze alatt munkálkodó divízió nem erőlteti a harsány dizájnt és villódzó fényeket; nincs ez másképpen modellfrissítésen átesett FK2-essel sem.
kép forrása: leet.hu
A visszafogott, elegáns küllemű dobozt kibontva a többnyelvű használati utasításokat tartalmazó (és jó minőségű papírból készült) füzetecskén és egy információs kártyán kívül egy tartalék szett teflontalp, illetve egy ZOWIE matrica hullik az ölünkbe – a patkányon kívül, természetesen. Nincs eltúlozva a dolog, de nem is baj; a tappancsok kétségtelenül hasznos plusznak bizonyulnak a szétszedést követően is, amit nemsokára indokkal támasztok alá.
kép forrása: leet.hu
A ráncfelvarrást maga mögött tudó, 124 mm hosszú, 64 mm széles és 36 mm magas FK2-est első ránézésre akár még egy irodai rágcsálóval is összetéveszthetnénk, hiszen játékosoknak szánt voltáról csupán a hátának tövében pihenő, szolid céglogó árulkodik. A szimmetrikus, 7 gombos eszköz kábel nélkül 85 grammot nyom a mérlegen, amivel még éppenhogy a könnyebb egerek közé tartozik, bár már a középsúly alsó határán tartózkodik. Formára engem leginkább a Microsoft WheelMouse Opticalra, vagy talán még inkább a SteelSeries Kinzura emlékeztet.
kép forrása: leet.hu
Az összeszerelési minőség korrekt, a szimpla, fényes plasztikból formált burkolat nem recseg-ropog, nincsenek rajta illesztési hibák. Sajnos az oldalsó részeken nincs gumírozás, így huzamosabb használat után az izzadósabb kezű egyének tenyeréből kicsúszhat a drága, ha nem figyelnek. Igazság szerint az is bőven elegendő lett volna, ha a műanyag legalább valamilyen textúrázást kapott volna, mert úgy nem csak a fogás lehetne biztosabb, de a felület jóval kevésbé gyűjtené a mindenféle szennyeződéseket.
kép forrása: leet.hu
A sajtfaló hasán két, terebélyes méretű PTFE talpat találunk az érzékelő felbontását négy lépcsőben állító gombon felül. Ezek elég jól csúsznak, bár a magam részéről jobban díjazom a több kicsi papucsot. Mentségére legyen mondva a tervezőbrigádnak, hogy a talpak udvarában van egy picike szabad hely hagyva, minek következtében egy snitzerrel operálva játszi könnyedséggel el tudjuk őket távolítani, hogy hozzáférjünk a borítást egybentartó négy csavarhoz.
kép forrása: leet.hu
Itt fog jól jönni a grátisz teflonszett, amit a csomaghoz kaptunk, mivel a tappancsok nem túl makacs ragasztóval vannak rögzítve, aminek egyenesági következménye az lesz, hogy az összerakás után applikálhatjuk is fel az új kitet, mert a régi nem nagyon akar majd megmaradni a neki szánt placcon. Persze amúgy is ajánlott volna a belsőben történő matatás végeztével a csere, de a legtöbb (játékos) cincogó esetében azért egészen normálisan vissza lehet imádkozni az eredeti talpakat a helyükre.
kép forrása: leet.hu
Miután feltárult az FK2-es bendője, egyből meg is pillantjuk a szerkezet szívét, a PixArt PMW 3310-es szenzort. Nem egy rossz darab, de már nem is számít csúcskategóriásnak. Az előre letárolt felbontások a klasszikus sémát követik és 400, 800, 1600, valamint 3200 cpi-ben határoztattak meg, a LoD alacsony, körülbelül 1,5-2 mm. Az öteres, aranyozott USB csatlakozóban végződő, puha gumiborításba bugyolált, 2 méter hosszúságú vezeték könnyen hajlik és könnyen eltávolítható, ám a Huano Red kapcsolókat viselő, oldalgombokért felelős nyomtatott áramköri lapocskát a fő NYÁK-hoz kötő szalagkábel kiimádkozásához már célszerű igénybevenni egy csipesz segítségét.
kép forrása: leet.hu
A 24 fokozatú görgő bár egy hangyányit nehezen jár, a fokozatai egészen jól elkülönülnek, ugyanakkor a görgetést kísérő hanghatás nem feltétlenül bizalomgerjesztő: először (hibásan) azt feltételeztem, hogy valami el van törve belül.
kép forrása: leet.hu
A középső klikk alatt a már ismert Huano Red kapcsolók pihennek, lenyomásukhoz szükség van némi izmozásra – ezért nem voltam annyira oda. A bal- és jobb klikkek Huano Blue mikrokapcsolókkal ápolnak szorosabb kontaktust, melyek (mélyebb, öblösebb hangot hallatva) taktilis visszajelzést adnak aktiváláskor. Ehhez az aktiváláshoz nem kell túlságosan nagy erőt kifejteni, s bár FPS-ekhez ideális lehet, de high skill RTS-eket játszó emberek számára talán létezik agilisebb megoldás is a piacon.
Ahogy az a ZOWIE egereknél lenni szokott, nincs külön meghajtóprogram, a periféria teljesen Plug and Play alapon működik és a néhány variálható beállítást bizonyos gombok egyidejű lenyomásával aktivizálhatjuk. A hasi oldalon található, már szóba hozott cpi-váltó egy inidikátor LED segedelmével adja tudtunkra, hogy éppen milyen felbontáson ténykedünk.
piros: 400 cpi
lila: 800 cpi
kék: 1600 cpi
zöld: 3200 cpi
Ennyi lehetőség van, nem több. Egyesek kifogásolhatják, hogy nem lehet On-the-Fly váltani, mivel nem közvetlenül az ujjaink közelében van az ehhez szükséges gomb, de szerintem ez egyáltalán nem probléma, mert fölösleges összezavarni az izommemóriánkat az állandó variálással. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy ne lenne olyan helyzet, ahol nem legitimizálható a váltogatás, de nem az ilyen szituációk vannak többségben.
Mivel szimmetrikus patkányról van szó, használhatjuk bal- és jobbkezesként egyaránt, s minek okán szoftver nincs, úgy tudunk szelektálni a két mód között, hogy az egér géphez csatlakoztatása közben nyomva tartjuk a középső-, illetve a jobb klikket (jobbkezes mód), vagy a középső- és a bal klikket (balkezes mód). Azért is kicsit csalóka a dolog, mert ugyan az FK2-esen 7(+1) gomb van, de mindig csak két oldalsó gomb aktív (attól függően, hogy bal- vagy jobbkezesként túráztatjuk a rágcsálót), nem tudjuk mind a négyet egyidőben munkára fogni. Magától értetődő, hogy driver hiányában makrókat sem lehetséges rögzíteni, legfeljebb csak valamilyen 3rd party applikációt beizzítva.
Az USB aljzat frissítési frekvenciáját 125, 500, továbbá 1000 Hz-re konfigurálhatjuk, csak a megfelelő gombokat (erre a szóra kellene még szinoníma…) kell tuszkolni, mikor bedugjuk az egeret masinánk I/O részlegébe.
Button 5: 500 Hz
Button 4: 1000 Hz
Button 4 + 5: 125 Hz
Most már nagyjából képben vagyunk a ZOWIE üdvöskéjét illetően, itt az ideje egy kis nyúzásnak. A jó öreg, magyar fejlesztésű OxyPlot MouseTester 1.5-ös verzióját használtam a perfect control és az USB polling rate stabilitásának méréséhez.
kép forrása: leet.hu
kép forrása: leet.hu
kép forrása: leet.hu
kép forrása: leet.hu
A grafikonokon is remekül látszik, hogy felbontástól függetlenül 3,5-4 m/s tájékán alakult az ominózus perfect control, ami abszolút kielégítőnek mondható; csak a legalacsonyabb érzékenységgel játszó felhasználók szoktak ilyen sebességű mozdulatokat tenni és ők sem konstans jelleggel.
kép forrása: leet.hu
kép forrása: leet.hu
kép forrása: leet.hu
Az USB frissítési rátája mindhárom szinten derekasan tartotta magát, nem tudok fekete pontot osztani.
A Microsoft Paint volt a „szintetikus” tesztek végső fázia, amiben számokat, betűket, egyenes vonalakat és spirálokat rajzoltam a fehér vászonra, hogy fényt derítsek a szenzoranomáliákra – ha vannak olyanok.
kép forrása: leet.hu
400 és 800 cpi-n nagyon kényelmes volt a firkálás, 1600-on is még rendben ment minden, viszont a 3200-as lépcsőt már nem forszíroznám, ha nem muszáj. Tapasztaltam némi angle snappinget (ami legjobban a „400” 4-es számjegyének alsó szárán, valamint az 1600-as sor egyik egyenesén látszódik). Ezt van aki szereti, van aki nem; személyes preferencia kérdése a dolog. Az biztos, hogy Photoshop-mágiához nem a legszerencsésebb, de hétköznapi felhasználás során gyakorlatilag lényegtelen és játékokban is nagyobb a füstje, mint a lángja. Jitterrel nem, de egy minimális smoothinggal elképzelhető, hogy találkoztam, ebben nem vagyok száz százalékig biztos. Ebből viszont az következik, hogy ha van is, nem jelentkezik gátló tényezőként, mikor bináris haragomat szabadjára engedem egy online lövölde alkalmával.
kép forrása: leet.hu
Nem csak idegenekkel lőttünk egymásra az interneten keresztül, hanem kipróbáltam a drágát helyi hálón is és az akaratom közvetítésében nem találtam hibát; mindig pontosan oda helyeztem a célkeresztet, ahová akartam. Gyors söprögetés közepütt sem volt semmiféle gikszer, az apparátus tette a dolgát, ahogy kell: ha valami nem sikerült, én voltam a szűk keresztmetszet, nem pedig a hardver. Annyit hozzátennék még, hogy felületek tekintetében a Razer Goliathus control pad mellett natúr asztallapon is meghajkurásztam a kicsikét. Egyedüli negatívum (a számomra még így is kicsit nehéz, 85 grammos tömegen kívül), amivel szembesültem, hogy a karmos-ujjbegyes hibrid fogásomhoz nem igazán passzol a forma/borítás kombinációja, pláne, mivel gyakran újrapozícionálom az eszközt az alátéten: alkalmasint úgy éreztem, hogy ki akar esni a cucc a kezemből. Hiába, az én olvasatomban még mindig a Logitech MX300 és a Ninox Aurora a nonpluszultra.
SW
