A Reuters világhírügynökség szerint Kína egyik legnagyobb technológiai vállalata a League of Legends mobilos verzióján dolgozik.

A Tencent és a Riot Games fejlesztői közösen dolgoznak egy mobilos League of Legends játékon – írja a Reuters. A Tencent-nek 2011 óta van tulajdonrésze a Riot Games-ben, 2015 óta pedig teljes mértékben az anyavállalata lett.

A Reuters szerint a Tencent már évekkel ezelőtt szeretett volna többet kihozni a népszerű LoL-ból mobilon, de akkor ezt a Riot visszautasította. Akkor a Tencent akkor kiadta a Honor of Kings mobilos MOBA-t, mely állítólag a világ egyik legnépszerűbb mobilos RPG-je lett. Legalábbis ezt írta róla egy népszerű kínai lap. Ennek tengerentúli változata volt az Arena of Valor.

A hírportál több különböző forrásra említ, melyek szerint ennek ellenére a Tencent és a Riot évek óta dolgozik a LoL mobil portján, de nem valószínű, hogy 2019-ben meg is jelenik. Erről persze hivatalos nyilatkozat nincs.

Kép forrása: esportswizard.com

A Riot nagysikerű játéka azzal együtt, hogy számos esport esemény főszereplője, kellően megalapozta a cég jövőjét. Olyannyira a LoL-ra alapoznak mindent, hogy az elmúlt évtizedben csupán néhány arcade típusú játékcímet láttunk tőlük. 2017-ben viszont stúdió alapítói bejelentették, hogy visszatérnek az aktív játékfejlesztéshez.

Tavaly év végén regisztrálták a Runeterra Legends nevű játék védjegyét, Andrei Van Roon vezető fejlesztő pedig megerősítette, hogy valami új van készülőben.

Kép forrása: Variety

A mobilos LoL tehát ezek szerint fejlesztés alatt áll, miközben a Riot valami mással is készül. A kérdés persze az, mikor és milyen játék érkezik? Még az is lehet, hogy a LoL mobilverziója elsősorban Kínában lesz majd elérhető kezdetben. Nem lenne meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy a mobiljátékok piaca ott a legerősebb.

Te játszanád mobilon a LoL-t?

×