Az Asobo Studio egy hangulatos, történetalapú kalandjátékot jelentett meg A Plague Tale: Innocence címmel. Két testvér menekülését láthatjuk a pestisjárvány elől, miközben nyomukban az inkvizíció emberei loholnak.

A 14. század közepe rendkívül sötét időszak volt Európa történetében. A százéves háború ekkor robbant ki az angolok és a franciák között, és véres csatákban szedte áldozatait. 1347 októberében azonban egy sokkal pusztítóbb fenyegetés érkezett a kontinensre. 12 genovai kereskedőhajó kötött ki Szicíliában, és a mongoloktól magukkal hozták a kórt, amely később legalább 20 millió áldozatot követelt, a Fekete Halált. A betegség elterjedésében fontos szerepet játszottak a patkányok, akik magukkal hordozták a pestist terjesztő bolhákat. A kór tünetei ijesztők voltak, gyógyításra nem volt mód. Sokan isteni büntetést láttak a katasztrófában, és az eretnekek üldözésébe kezdtek, mások csak fejvesztve menekültek, arra sem fordítva időt, hogy halottjaiknak megadják a végtisztességet. A borzalmak miatt ez a történelem egyik legsötétebb korszaka, így nem csoda, ha nem egy közkedvelt téma a videojátékok körében. Pont ezért keltette fel az érdeklődésemet az A Plague Tale: Innocence, hiszen két testvér túlélésért folytatott küzdelmét mutatja be a petistől és háborútól sújtott Franciaországban.

A Fekete Halál karmában

A történet egy testvérpár, Amicia és Hugo de Rune megpróbáltatásait mutatja be. A világtól elzártan nevelt, furcsa betegséggel küzdő, ötéves Hugo, és tizenöt éves nővére, Amicia egy nemesi kastélyban tölti mindennapjait. Egy nap azonban megjelenik az inkvizíció, feldúlják a várat, és megölik a testvérpár szüleit, miközben minden jel szerint Hugo után kutatnak. Az egyetlen út a menekülés, és egy biztonságos hely keresése, de közben az sem hagyhatja őket nyugodni, hogy az inkvizíciónak vajon milyen ördögi tervhez van szüksége Hugo lassan kibontakozó, különös képességeire.

Kép forrása: igdb.com

A fertőzött városokon és bűzölgő csatatereken át vezető utazás során Amiciát irányíthatjuk. Már a helyszínek is biztosítják, hogy ne egy kellemes sétálásban legyen részünk, de a katonasággal, és a nyomunkban lihegő inkvizícióval is meggyűlik a bajunk. A probléma csak az, hogy nem Amiciával forgatják le a következő Rambo-filmet, vagyis a szokásosnál jobban oda kell figyelni, kibe kötünk bele. Egyetlen fegyverünk egy parittya lesz, amely bár a bibliai Dávidnak is bevált, csak azokkal szemben hatékony, akik nem felelnek meg a munkavédelmi elvárásoknak, vagyis nincs sisakjuk. A többséggel szemben így marad a figyelemelterelés, és a lopakodás, annál is inkább, mivel bármelyik ellenfél egyetlen csapással végez velünk.

Ez ugyanakkor egészen érdekessé és izgalmassá teszi a játékmenetet. Bár az őröket határozottan nem a Mensa-tagok közül válogatták, így is jó érzés lesz szépen lassan elosonni mellettük. A helyzetünket a nálunk lévő nyersanyagokkal is megkönnyíthetjük: kraftolhatunk magunknak különböző, többnyire parittyába való lövedékeket és egyéb hasznos fogyóeszközöket. Lehetőségünk lesz meggyújtani, illetve kioltani tüzeket, a sisakos katonák fejéről leolvasztani a sisakot, de a megfelelő altatóanyag birtokában hátulról is elkaphatjuk a gyanútlan bakákat, hogy kipihenjék a mészárlás fáradalmait.

Az összefogás ereje

Kép forrása: igdb.com

A parittya a feladványokban is fontos szerepet fog játszani, például a segítségével dobhatunk le számunkra fontos tárgyakat a magasból. Azonban sokkal nagyobb szükségünk lesz rá a mindent ellepő, és korlátlan étvággyal rendelkező patkányok ellen. A rágcsálók légiói ellen a fény lesz kulcsfontosságú: tüzek gyújtásával, vagy egy fáklya segítségével könnyedén távol tarthatjuk őket, míg a sötét oldalra kerülve azonnal vacsora lesz belőlünk. Az őrök persze nem díjazzák annyira, ha egy égő faággal a kezünkben flangálunk fel-alá, így meg kell találni az arany középutat, hogy ne vegyenek észre, de ne is tépjenek szét minket. Még szerencse, hogy a patkányok nem személyválogatók, így az őrök is megfelelnek az ízléseiknek – nincs is jobb, mint egy jól irányzott lövéssel kioltani a strázsák lámpáját, és a cincogók armadájára bízni a piszkos munkát.

Ahhoz, hogy átvergődjünk az elénk kerülő akadályokon, néha csapatmunka is szükséges. Egyrészt, ott van Hugo, aki befér kisebb lyukakon, ablakokon is, így előkészítheti nekünk a terepet, amíg mi eltereljük az ellenfelek figyelmét, máskor nekünk érdemes otthagyni őt egy fedezék mögött, ha egy rizikósabb műveletbe fogunk bele. Emellett az egészen kreatív fejtörők során más szereplők is segítő kezet nyújthatnak, és így kapcsolók komplex rendszereit működtetni tudjuk, ha mindenkit a megfelelő utasításokkal látunk el.

Egyszerű, de nagyszerű

Kép forrása: igdb.com

Ezekből az elemekből pedig egy meglepően élvezetes játékmenet áll össze. Bár egyik mechanika sem olyan bonyolult, mint egy venezuelai szappanopera szerelmi viszonyrendszere, mégis érdekesek tudnak lenni. A különböző lopakodós, menekülős, vagy éppen feladványok megfejtésére építő szekciók pedig kellemes ritmusban váltogatják egymást, ezáltal egyiket sem fogjuk megunni. A helyszínek változatossága is sokat segít, hiszen nem mindegy, hogy egy lángoló egyetem épületében, egy hatalmas várromban, vagy egy patkányoktól nyüzsgő kriptában vagyunk. Mindezek mellett nekem az is tetszett, hogy bár a játék nem kifejezetten nehéz, de általában nem is magától értetődő – így nem kell a folyamatos újra próbálkozások miatt kiesni a hangulatból, de az érdeklődés fennmarad.

Egyedül talán azt tudom felhozni a Plague Tale ellen, hogy a legtöbb szituációra csak egyetlen megoldást kínál. Persze az eszközökben válogathatunk, mint Józsi bácsi a barkácsáruházban, de egy Dishonored-szintű pályatervezéstől még messze vagyunk. Ezáltal annyira engedhetjük szabadjára a kreativitásunk, mint amennyire a telefondarálás értékes tartalomnak tekinthető, de mivel alapvetően nincs gond sem a területek felépítésével, sem a teendőkkel, nem kell panaszkodnunk. A lineáris előrehaladást egy pár összegyűjthető tárgy fűszerezi, máskor pedig találhatunk egy-egy virágot, amit Hugo örömmel nővére hajába tűz. Egy-egy elágazás extra zsákmányt rejt, a szerzett nyersanyagokból pedig többek között parittyánkat, vagy tárolóerszényünket is fejleszthetjük a munkapadoknál.

Megkapóan drámai

Kép forrása: A Plague Tale: Innocence

Mint mondtam, ezeken kívül többnyire egyértelműen meg van határozva, merre kell haladnunk, de ez nem nagy baj. A hangsúly ugyanis egyértelműen a hangulaton van, az pedig egyértelműen jobban működik, ha kicsit kötöttebbek a keretek. A Plague Tale atmoszférája pedig nem is okoz csalódást, és szinte egyből magába szippant. Nem egyszer annyira beleéltem magam a szereplők helyzetébe, mint az önismeret erényét nélkülöző repedt fazekak a tehetségkutató-győzelembe. Mindezt megtámogatja az életszerű, ránk gyakran reagáló környezet is, a játékmenet pedig szinte észrevétlenül folyik át az átvezető videókba. Az élmény meglepően filmszerű, miközben nem érezzük magunkat passzív nézőnek, hanem sokkal inkább a jelenetek részének.

Ilyen körülmények között pedig nem meglepő, hogy a történet is teljes pompájában tud kibontakozni. Az alapsztori meglehetősen légből kapottnak tűnik elsőre, hiszen nem kevés a misztikus elemmel operál egy alapvetően realisztikus környezeteben. Ugyanakkor a későbbiekben ez a szál is tisztességesen fel lesz építve, és a fókusz egyébként is a két testvér kapcsolatán lesz. Amicia kezdetben nem nagyon ismeri testvérét, de a szemünk láttára tanul meg gondoskodni róla, és konfliktusaikból minél többet tanul a felelősségről és az összetartásról. Körülöttük a cselekmény is vesz néhány érdekes fordulatot, és annak is örültem, hogy más komplex karakterek is felbukkannak. Ők sokkal színesebbé teszik a jeleneteket, mindegyiküknek jól elkülöníthető személyisége van, amit a kiváló párbeszédek, vagy frappáns beszólások során ismerhetünk meg.

Gyerekekről szól, de nem gyerekes

Az is abszolút tetszett, hogy a szereplők életszerűek, Amicia és Hugo párosa valóban gyerekek. Amicia elszörnyed saját tettétől az első gyilkosság után, és természetes borzalommal, undorral reagál a pestis és a patkányok pusztítására. Ez utóbbi nem is csoda, mert bár a Plague Tale nem horror, de a Fekete Halál és a rágcsálók hordái valódi fenyegetésnek érződnek. Hugo pedig szintén reálisan viselkedik: nem tudja felfogni szülei halálát, de könnyen megsértődik, ha Amicia felemeli a hangját. Az idegen szavakat csak elhalandzsázza, gyakran csodálkozik rá a természet szépségeire, és szörnyen haragszik, amikor egy malacot kell csaliként a patkányok elé vetni. Egyszóval igazi kisgyerek, egyszerre bosszantó és kedves. Ahogy pedig szépen lassan kibontakozik a valódi dráma, nem egy szívszorító jelenetet láthatunk, ahol elképesztő hatást gyakorol ránk a Plague Tale története.

Kép forrása: igdb.com

Egyedül talán a befejezéssel voltak kisebb gondjaim. A végső összecsapás bár ötletes volt, egy-egy képesség használatánál nem éreztem pontosnak az irányítást, és a finálé katarzissal sem nagyon szolgált. Cserébe az epilógus diszkréten búcsúztat el minket a karakterektől, így mindenképpen kellemes emlék marad nekünk a végére. A lezárás mellett a főgonosz is kissé kettős minőségű lett: bár eszelős terve meglehetősen logikátlan, és motivációi is kérdésesek, de volt annyira karizmatikus és utálható, hogy őszinte jóindulattal küldtem volna hűsölni a meteor árnyékába.

Végül a körítésről sem feledkezhetünk meg, hiszen a hangulat elsősorban innen építkezik. Szerencsére a látványvilág csodálatos lett, a középkori környezet páratlan részletgazdagsággal jelenik meg. Elsősorban a látványtervezés viszi a pálmát, mert a technikai oldal tud gyengébb pillanatokat mutatni, de a grafikusok teljesítménye akkor is megsüvegelendő, ha nem kapjuk meg a Close to the Sun színvonalát. A Plague Tale másik erőssége a zenei anyag, amely tökéletes aláfestésként szolgál, és a teljes érzelmi skálát lefedi. A zörejekkel vagy a szinkronmunkával sincs baj, sőt, én kifejezetten értékeltem a főszereplő francia akcentusát.

Összefoglalás

Menekülés a Fekete Halál elől – A Plague Tale: Innocence Kritika

Az A Plague Tale: Innocence egy kiváló alkotás lett, már ami a hangulatot és a történetet illeti. Hátborzongatóan mutatja be a járvány és a háborúk borzalmait, de közben jó érzés elmerülni a pompás középkori díszletek között. Mindehhez egy megható, hiteles történet társul, és így már jóval kevésbé zavaró a játékmenet egyszerűsége. A lopakodás és a fejtörők képesek fenntartani az érdeklődést, és nem fogunk unatkozni egyáltalán, de határozottan nem fogunk semmi forradalmi megoldással találkozni. Mindazonáltal így is egy bárkinek ajánlható alkotással állunk szemben, egy reménysugárral, hogy a történetalapú játékoknak van még létjogosultsága.


Szerzői értékelés

8

Kiváló hangulat

Ötletes fejtörők

Változatos játékmenet

Szép grafika

Megható történet

Lineáris felépítés

Egyszerű játékelemek

Felemás befejezés

Olvasói értékelés

0

Az igen durva és véres Brutal Doom ugyan már megjelent májusban, izgalmas előzetest eddig nem kapott. Mostanáig.

Az E3 Coliseum panelbeszélgetésén az Infinity Ward fejlesztői beszélgettek az új Call of Duty játékról. Két új képet is mutattak.

Az eheti Fortbyte 19 helye a féműrhajóban van, nem messze Shifty Shafts-től

“Az új Diabló” -ként emlegetett Darksiders Genesis valós játékélményét ismerhetjük meg.

A mesterlövészes játékok egyik legikonikusabb darabja sem maradhatott le az E3 konferenciáról.

×