A Rainbow Six: Siege következő frissítésével nem csak új karakterek érkeznek, de a Ubisoft bejelentette, hogy több változtatáson dolgoznak.

Miközben a Rainbow Six: Siege Ausztrália területéről új műveleti területre vándorol, és elindul az Operation Phantom Sight, a Ubisoft néhány más, alapvető változást is eszközöl a játékon. Ezen nem mindegyike kerül be a héten érkező tesztszerverre, de a jövőt illetően érdekesek.

Glaz

A jó öreg Glaz. Igen érdekes karakter, óriási előnnyel, de nem mindegy ki és hogyan használja. Eddig a Glaz a füstön keresztül igen jól láthatta sárga kiemeléssel az ellenfeleket, még akkor is, ha csak a körmük látszódott ki a fal mögül. Mostantól, ha Glaz a távcsőbe nézés közben mozogni kezd, az ellenfél láthatósága csökken, majd teljesen ki is kapcsol. Így néz ki gyakorlatban.

Forrás: Ubisoft

A Ubisoft szerette volna Glaz-t olyan mesterlövészként látni az R6-ban, aki távoli harcra használható, támogatva a csapattársakat, de úgy tűnik rájöttek, hogy a játékosok ritkán használták így. Ráadásul a thermal scope eléggé frusztrálta a játéksokat, végül Glaz gyakran inkább közelharcba keveredett. Az újítás talán abban segít, hogy mostantól, ha Glaz egy ajtóba füstöt dob és szép lassan behatol, nem fogja rögtön meglátni a ponton várakozó védőket. Így egy kis esélye lesz mindenkinek arra, hogy védekezzen a sniper karakter ellen. Ez szerény véleményem szerint inkább azt fogja eredményezni, hogy az ellenfél kifigyelése után Glaz a füstből rögtön ráfut a gyanútlan operátorokra. Meglátjuk.

Ennek lehet ellenfele az érkező Warden, akire az első kép miatt ráfogták, hogy „biztos átlát majd a füstön és a flash gránát sem hat rá”. Hogy rendelkezni fog ezzel a képességgel, még nem biztos.

Deployable Shield

Korábban a Ubisoft bemutatta jövőbeli terveit egy új lerakható shield-ről. Még mindig nincsenek kész vele, de néhány friss infót csepegtettek róla. A februárban bemutatott fekete golyóálló tükörnyílások üveggé váltak. Ettől azt remélik, hogy a védők jobban látnak majd a pajzs mögül. A trükk viszont az, hogy az üvegeken a támadó is átlát. Ez azt jelenti, hogy a letehető pajzsok használata teljesen átalakul, hiszen minkét fél tökéletesen látja majd, mi történik a pajzs két oldalán. Hogy ez mikor jön be a játékba, arról nincs pontos infó. A Ubisoft azt írta: amint készen van.

Kép forrása: Ubisoft

Smoke

Miután sikeresen átdolgozták Capitão tűznyilait, a fejlesztők arra gondoltak Smoke füstgránátjával is csinálnak valami hasonlót.

„A füstfelhők néha az objektumokon átnyúlnak, így a célunk, hogy javítsuk a környezettel való interakciót, és csökkentsük az ilyen esetekből fakadó felháborodást” – írja a Ubisoft. Ahogy leírták, ennek átalakítása bonyolult feladat, így nem tudják, mikor lép életbe.

Kép forrása: Ubisoft

Pajzsos operátorok

Kevés annyira idegesítő operátor van a játékban, mint a pajzsos karakterek, ráadásul használóik is igen toxikusak. A Ubisoft szeretne rajtuk is átalakításokat végezni, de a frissítés kapcsán még nem jelentettek be semmilyen konkrétumot. Jó hír viszont, hogy legalább tudják, hogy a pajzsosokkal vívott harc sokszor igazságtalan, különösen közelharcban. Annak elismerése, hogy ezen dolgozni kell, már félsiker.

Kép forrása: Ubisoft

Egyéb változások

  • A Desert Eagle-re mostantól muzzle brake is szerelhető, ahogy hangtompító is.
  • A Smoke FMG-9-e a jövőben Mozzie különleges holosight-jával is rendelkezik.
  • Az Ubisoft még mindig vizsgálja Maverick eszközét, annak hangerejét és hanghibáit.

Miközben néhány dolgon tehát folyamatosan dolgoznak a fejlesztők, néhány változás már a jövő heti tesztszerveren kipróbálható lesz. A frissítések valamikor június elején, az Operation Phantom Sight indulásakor lépnek életbe. Az egyik új karakter Nokk már kapott egy új, rémisztő videót.

Te várod a frissítést?

×