Egy asztali PC konfigurációkat gyártó cég összeállt a Toyotával, hogy olyan PC-ket építsenek, mely az autóversenyzőknek segít formában maradni.

Az iBuyPower gépei az előre összeállított PC-k élvonalába tartoznak. A cég most összeállt a Toyota Racing Development csapatával, hogy felkészítse az autóversenyzőket a versenyekre. Néhány olyan egyedi gépet állítanak össze nekik, mely a nyáron egyébként bárki számára elérhető lesz – írja a Pcgamer.

Az iBuyPower létrehozott egy külön videojáték-szobát a Toyota központjában, az észak-karolinai Cornelius-ban, ahol a profi NASCAR versenyzők képesek lesznek készségeiket a játékokkal fejleszteni. A gépeken természetesen helyet kap majd az iRacing, mely egy igen realisztikus versenyszimulátor, valamint persze az ehhez szükséges perifériák (kormány, szék stb.) is rendelkezésre állnak majd a teljes szimulációhoz.

Kép forrása: iBuyPower

Ezen kívül az együttműködés egyik fő eleme, hogy a versenyzők kéz-szem koordinációjukat olyan játékokkal is fejlesszék, mint a Call of Duty, az Apex Legends, a Rust, vagy a Rocket League.

A Toyota Racing Development igazgatója Jack Irgvin kihangsúlyozta, hogy a kéz-szem koordináció olyan képesség, melyet minden versenyzőnek fejleszteni kell. Ha valaki 320 kilométer per órával száguld a pályán, tudnia kell gyors döntéseket hozni. Az iBuyPower gépei tehát segíteni fogják a versenyzők reakcióidejének fejlődését.

A gépekbe egyébként Intel Core i9-9900K CPU és Nvidia RTX 2080Ti GPU kerül, ráadásul az iBuyPower a konfigurációt bárki számára elérhetővé kívánja tenni, melynek vázára majd a cég logója mellé a TDR logó is felkerül.

Te vennél ilyen PC-t?

×