Életmód

Íme a gamerek új csoportjai – Melyikbe tartozol?

A régi szép időkben voltak a hardcore játékosok, illetve a casual gamerek, akik csak néha-néha játszottak. Aztán jöttek a profik, a bénábbakat meg a noob kifejezéssel illették. Ezeket a kifejezéseket ideje elfejteni, legalábbis a Newzoo szerint.

A Newzoo, mely játékos és esport kutatással és statisztikákkal foglalkozik, újraértelmezte a játékosok csoportjait, és új kategóriákat hozott létre. A különböző gamer típusok magukban foglalják azt, hogy milyen fogyasztói szokások párosulnak a különböző szegmensekhez. Eszerint már nem csak az számít egy gamernél, hogy játszik, hanem, hogy mennyi gameplay-t néz, vagy épp mennyit költ hardware-re.

Kép forrása: tn.com.ar

„A játékosok régi szegmentálásának módja, mint például az casual és a hardcore kifejezések, hiányosak és nem szolgálják megfelelőn a játékipart” – írja kutatásában a Newzoo.

A kutatók tehát most nyolc modern kategóriát alkottak, mely meghatározza azt, hogy jelenlegi statisztikák alapján, figyelembe véve a kort és az élethelyzeteket is, milyen csoportokat alkotnak a gamerek.

Az Ultimate Gamer (13%) – Az Ultimate Gamer az, akinek a vérében van a játék, aki kevés dolgot szeret a játékokon kívül, és szabadidejét, illetve pénzét szintén a játékokba fekteti.

All-Around Enthusiast (9%) – Ők azok a rajongók, akik a videojáték minden formája iránt érdeklődnek, legyen az gameplay vagy gameplay nézés.

A Cloud Gamer (19%) – Ők azok, akik szeretik a magas minőségű tartalmakat, de előnyben részesítik a freetoplay játékokat. Csak ingyenes vagy a leértékelt címek érdeklik. Inkább hardware-re költenek, de csak akkor, ha tényleg szükséges.

Conventional Player (4%) – A „hagyományos játékosok” azok, akik nem igazán szeretik azt nézni, ahogy más játszik. Elég jó gépük van ahhoz, hogy maguk játszanak.

Hardware Enthusiast (9%) – A „hardware rajongók” folyamatosan követik a legújabb hardware trendeket és híreket. Legyen szó munkáról vagy játékról, optimalizált élményt akarnak.

A Popcorn Gamer (13%) – Ők azok, akiket maga a játszás élménye nem annyira vonz, de nagyon szeretik nézni, ahogy más játszik.

Backseat Viewer (6%) – Ők azok, akiket felvillanyoz egy-egy esemény. Sokat játszottak már, és ha egy esport eseményt, vagy egy streamert néznek, újra hatalmába keríti őket a játékélmény.

A Time Filler (27%) – Ők csak akkor játszanak, ha épp tudnak rá időt szakítani, vagy valamilyen ha társaságban vannak. Az ő terepük még a mobiljáték.

„Az elmúlt tíz évben a játékpiac drámai változásokon ment keresztül, közben pedig továbbra is mindenki ugyanazt a szegmentációt használja, mint egy évtizeddel ezelőtt”– mondja Peter Warman, a Newzoo vezérigazgatója. „Az új trendek mindenre kiterjedő szegmentálást igényelnek, ezért sok időt, szakértelmet és munkát fektettünk a Newzoo Gamer szegmentációjába.”

Nos, sikerült egyértelműen eldönteni, hogy melyik kategóriába tartozol? Egyetértesz a Newzoo kategóriáival?

DV

Korábbi cikkek

Tűzveszélyes cuccokat árul a Temu és a TikTok? – Egy vizsgálat szerint igen

2024.02.09. - Nincs is annál jobb érzés, mint amikor nagyon vágyunk valamire, majd az felbukkan…

3 óra telt el azóta...

Te is lehetsz a Google idegenvezetője – király újdonság a Mapson

Gábor János 2024.02.09. - Nagyon ráfeküdt az AI-fejlesztésekre a Google, amelynek Maps alkalmazásába hamarosan az…

3 óra telt el azóta...

Remek skineket és tárgyakat tartogat a Call of Duty Season 2 Battle Pass

2024.02.09. - Február 7-én hivatalosan is elstartolt a Warzone és MW III második, közös szezonja.…

3 óra telt el azóta...

Beugrós Counter-Strike esportoló lett az Arsenal ukrán szupersztárja

2024.02.09. - Egyáltalán nem meglepő, hogy egy profi sportoló más sportokért, vagy esportokért rajong. A…

4 óra telt el azóta...

Beleszédülsz, annyi Disney-film jön – ekkor és ezek a mozik jelennek meg

Gábor János 2024.02.09. - Óriási filmdömpinget ígér a Disney a következő, évekre, de egészen döbbenetes…

4 óra telt el azóta...

Játék vs IRL – A valóságban is leforgatták a GTA VI előzetesét

2024.02.09. - Bár a GTA VI csak valamikor jövőre fog megjelenni, az eléggé látszik, hogy…

5 óra telt el azóta...