A Sony szerint egy ultragyors SSD lesz az új generációs konzolok kulcsa, hogy örökre elfelejtsük a hosszú töltőképernyőt.

Az elmúlt időszak egyik legnagyobb konzolos újdonsága volt a Sony PS5-tel kapcsolatos terveinek híráradata. Elsőként kiderült, hogy az idei megjelenés helyett még legalább egy évet kell várni kell rá, közben pedig kaptunk néhány technikai specifikációt.

Mark Cerny a PlayStation 4 vezető tervezője bemutatta a következő Sony konzol néhány kulcsfontosságú aspektusát, például a nyolcmagos Zen 2 (7nm) processzort és a Navi GPU-t. Egy interjúban Cenry arra is kitért, hogy a PS5-öt „speciális” SSD-vel szerelik fel, hogy a PS4-nél is jóval kevesebbet kelljen várni a töltésre – írja a wccftech. A hivatalos PlayStation Magazinban ez olvasható:

Az ultranagy sebességű SSD a következő generációs konzolok kulcsa. A célunk, hogy a töltőképernyő legyen a múlté, lehetővé téve az alkotóknak, hogy új és egyedülálló játékélményt hozzanak létre.

 

Ha a konzolok történelmét vesszük, a merevlemez sebessége sosem volt a hardver meghatározó része, ugyanakkor tény, hogy az SSD az új konzoljátékosokat is meggyőzheti. Nem beszélve arról, hogy a játékok fejlesztése során is nagy jelentősége lesz: például a nyílt világú játékok esetében minden gyorsabban betölt.

Az SSD (Solid-state drive) félvezetős memóriát használó adattároló eszköz.

Megmondom őszintén, számomra egy picit meglepő ez a hír, hiszen a technikai fejlődéssel, az SSD-k kapacitásának növekedésével egyértelmű, hogy a jövő az SSD meghajtóban van. Furcsa is lett volna, ha a 2020-ban megjelenő konzolba nem az kerülne. Egy valamire való gamer PC-t SSD nélkül ma már nehezen tudnánk elképzelni. További részlet ráadásul ezzel kapcsoltban nincs.

Várod a PS5-öt?

×