Gaming

Még több boss érkezik a Kingdom Hearts 3-ba

Pont a napokban írtunk arról, hogy a Kingdom Hearts 3 mitől olyan sikeres 2019-ben. Úgy tűnik a kultikus játéksorozat rendezője olyannyira örül ennek, hogy újabb tartalmakat ígér a játékba. Az új DLC olyan lesz, mint a korábbi játékok Final Mix verziója: többet tudhatunk meg a történetről, sőt ezúttal új ellenfelek is érkeznek.

A Re: Mind névre keresztelt kiegészítő új klipeket, új bossokat és egyéb újításokat tartogat. A DLC persze nem lesz ingyenes, de valószínűleg minden fillért megér. Megjelenési dátum egyelőre nincs.

Kép forrása: Polygon

Érdekesség, hogy Japánban a Kingdom Hearts nem csak története, de elképesztő zenéi miatt is népszerű lett. A sorozat egyéni, valamint a Disney filmek klasszikus dallamai élő hangszereléssel tárulnak a közönség elé, monumentális szimfonikus koncerteken. A koncertsorozat ráadásul minden évben világkörüli turnéra indul: többek között New York-ban, Szingapúrban, Hollywoodban, Kanadában és Párizsban is megtekinthető.

 

Ti várjátok az új frissítést?

DV

Korábbi cikkek

Tömegével viszik vissza az Apple-nek a másfél milliós Vision Pro fejesét

Bódi Dániel 2024.02.16. - Először egy kicsit féltem tőle, de csak rávettem magam a csontkovácsolásra…

42 perc telt el azóta...

Cokehun ellen menne a Rocket League? – Unibet Beat the Pro Challenge

2024.02.16. – Új év, új izgalmak, új lehetőségek és új kihívások. Az Unibet Magyarország Twitch…

2 óra telt el azóta...

Ismét felkerült a Steamre a The Day Before, de nehogy megvedd!

Gábor János 2024.02.16. - Az utóbbi évek legnagyobb gaming szerencsétlensége közfelkiáltással a The Day Before,…

3 óra telt el azóta...

A Fortnite és az Indiana Jones szerelemgyereke ez az ingyenes lövöldözős játék PS5-ön és Xbox-on

2024.02.16. - Megértem azokat, akiknek nagyon bejön a Fortnite stílusa, éppen ezért tök jó, hogy…

4 óra telt el azóta...

Ingyen hozzád vágják a Fallout első részeit – Így indult az apokalipszis

Gábor János 2024.02.16. - Az Epic Games Store azon felhasználóinak, akik igényt tartottak a kiadó…

4 óra telt el azóta...

Jön a Diablo IV a Game Passba, 4 Xbox-játék PS5-re is megjelenik és készül az új Xbox

Bódi Dániel 2024.02.15. - Mikor felröppentek az első pletykák az Xbox-játékok multiplatformosodásáról, néhány önjelölt-mondvacsinált "szivárogtató"…

15 óra telt el azóta...