Az iraki kormány a játék negatív hatásai miatt úgy döntött, hogy a legnépszerűbb két Battle Royale játéknak nincs helye az országban.

Az emberekre gyakorolt negatív hatásuk miatt az iraki kormány megszavazta a Fortnite és a Playerunknown’s Battlegrounds betiltását. A közel-keleti ország társadalmának egészségére, kultúrájára és biztonságára negatív hatást gyakorló játékok tilalma azonnal bevezetésre került – írja a Reuters. A fent említett okokon kívül említésre került a fiatalokat érintő társadalmi és erkölcsi fenyegetés is, amit szintén a játékok számlájára írnak.

Moqtada al-Sadr shíita pap és a Mahdi hadsereg milíciájának korábbi vezetője 2004 és 2008 között harcolt a kormánnyal és az amerikai hadsereggel. Nemrég arra hívta fel a figyelmet, hogy a PUBG függőséget okoz. A múlt héten arra szólította fel a kormányt, hogy végleg tiltsák be.

„Mit nyersz azzal, ha megölsz egy-két embert a PUBG-ben? Ez nem egy katonai játék, mely megtanít helyesen harcolni” – írta al-Sadr egy korábban kiadott nyilatkozatában.

Kép forrása: PCGamer

A tilalomra természetes a közvélemény negatívan reagált, de nem feltétlenül azért, mert az embereket bosszantja, hogy nem tudnak leülni játszani. Sokan azt mondják: a kormány nem feltétlen a megfelelő, valóban fontos problémákkal foglalkozik. A közel-keleti országban továbbra is dúl az erőszak, nem megfelelő az infrastruktúra, és a kormány politikailag instabil – írják a kommentelők.

Érdekes, hogy az iraki tilalom nem sokkal a nepáli után történt, bár ott egyelőre csak a PUBG nem játszható. Korábban egy indiai város szintén betiltotta a PUBG Mobilt, de azt a tilalmat már feloldották.

×