A Microsoft emberjogi aggályokat vetett fel arcfelismerő technológiájának rendőrségi felhasználását illetően, miközben egy amerikai börtönben már használják.

A Microsoft elutasította a kaliforniai rendőrség kérését, hogy arcfelismerő technológiáját felhasználják a rendőrökön, illetve rendőrségi autókon – írja a Reauters.

Az amerikai Stenford Egyetem eseményén a Microsoft elnöke, Brad Smith arról beszélt: aggodalomra ad okot, hogy arcfelismerő technológiájuk egyenlőtlenül kezelheti a nőket és a kisebbségeket. Korábbi kutatások ugyanis azt mutatták, hogy az rendszer elsősorban a fehér férfiakat ismeri fel, más esetekben magas hibaarányt mutat. Úgy gondolják, a technológia (még) nem alkalmas arra, amire a rendőség használni szeretné: szkennelni az embereket azonosítás céljából.

Az elmúlt években egyébként a hasonló arcfelismerő eszközök gyártóit éles bírálat érte. Az Amazon például számos kritikát kapott, mikor hasonló technológiát adott el a bűnüldöző szerveknek. Mind a dolgozók, mind a részvényesek ellenezték. A Google pedig korábban beszüntette az ilyen szolgáltatások értékesítését a visszaélések miatt.

A Microsoft nem csak óvatos a témával, de maga is ellenzi az eszköz ilyen típusú felhasználását. Brad Smith szerint emberjogi aggályokat vet fel ennek használata.

Kép forrása: Fortune

„A vállalat leállította az arcfelismerő rendszerek telepítését egy meg nem nevezett ország fővárosában. Ez akadályozta volna a szabad gyülekezés jogát” – mondta.

Az arcfelismerést rosszalló aktivisták gyakran utalnak Kínára, mint a legrosszabb esetre. A kínai kormány ugyanis aktívan alkalmazza az arcfelismerést a nagyrészt muszlim Ujgur kisebbség elleni fellépés részeként. Az aktivisták azt mondják, hogy a rendszer nyomon követheti az egyéneket a városban, és automata figyelmeztetést küldhet, amikor az ujgurok gyülekeznek.

Az aggodalmak ellenére az arcfelismerés egyre gyakoribbá válik a nyugaton is. A rendszert repülőtereken, iskolákban és kiskereskedelmi üzletekben telepítik, vagy meglévő térfigyelő rendszerekbe építik be. Még a Microsoft is, amely nyíltan vitatja a technológia előnyeit, boldogan értékesíti.

Kép forrása: ico.org.uk

A Reuters szerint Smith azt is elmondta, hogy míg a vállalat nem volt hajlandó eladni az arcfelismerést a rendőrségnek, egy amerikai börtönnek igen, miután a vállalat arra a következtetésre jutott, hogy segíthet a biztonság növelésében.

×