A sikeres Hitman játékok nem csak PC-n és konzolokon elérhetőek, a Hitman Go-val bárhol játszhatunk, csak egy telefon kell hozzá.

Az első Hitman játék már elmúlt 19 éves, sikere pedig azóta is töretlen. Legutóbb fél éve jelent meg a lopakodós akciókaland legújabb része, PC-re és konzolokra egyaránt. Azt azonban kevesen tudják, hogy Hitman Go néven egy mobiljáték is született, ami egyébként PC-re és PlayStation-re is elérhető.

A Hitman Go egy körökre osztott logikai (puzzle) játék, ami iOS-on és Androidon egyaránt elérhető, azonban nem ingyenes. Körülbelül 360 Forintért tölthetjük le, de PC-re Steamen ennek többszörösét kérik el. Így mi kipróbáltuk mobilon és egyelőre nem okozott csalódást!

 

A játék menüje és a pályák felépítése úgy van kialakítva, mintha az egész egy asztali társasjáték, vagy legalábbis annak egy mobilos másolata lenne. 2014-ben több díjat is nyert, a legjobb mobiljáték és a legjobb dizájn kategóriákban.

Alapok

A játék alapja egyszerű, könnyen elsajátítható. Előre meghatározott, vonalakkal szelt pályákon kell mozognunk és eljuttatni az ügynökünket a célba. Nehezítésként többféle ellenféllel nézünk majd szembe, akik különböző mozgással és képességekkel rendelkeznek, de segítségünkre lehetnek eltérő tereptárgyak is, amik figyelemelterelésre, vagy éppen rejtőzködésre alkalmasak.

Pályákon általában 2 eltérő küldetés teljesíthető a kijutás mellett, de egyik sem szükséges a továbblépéshez, azonban csak az így összegyűjtött pontok alapján oldhatjuk fel a következő epizódokat. Összesen négyszer használhatunk fel segítséget, ez konkrétan végigvezet minket az adott pályán.

Kép forrása: Hitman Go

Amint ez elfogy, már csak alkalmazáson belüli vásárlással juthatunk segítséghez, de abból is elérhető egy véglegesített verzió. 8 fejezet található, mindegyike több pályára bontva. Ha a legtöbb objektívet megszerezzük és teljesítjük a mini küldetéseket, úgy léphetünk majd tovább az új fejezetre, de ha ez nem sikerül, kb. 350 Forintért megvásárolhatjuk, de eddigi tapasztalataim szerint, erre nem lesz szükség.

Hitman Go ezeken kívül nem tartalmaz más költekezési lehetőséget, illetve reklámokkal sem találkoztunk, ahogy az a fizetős játékoknál általában lenni szokott.

Az epizódok végén, miután átverekedtük magunkat a különböző testőrökön, a célszemélyt kell “leütnünk” a pályáról. Ezek a részek általában nem nehezebbek a többinél, de az Ave Maria zenei aláfestés remek hangulatot ad ezeknek a végjátékoknak:

Akár a Hitman univerzum, akár az egyedi képvilág miatt választjuk ezt a logikai játékot, nem fog csalódást okozni. Sok időre lekötheti a figyelmünket, mivel a pályák és a plusz opciók megfelelő ütemben nehezednek. Ha tetszett a bemutatónk, próbáljátok ki bátran!

 

 

Kiemelt ajánlat

Playstation utazó bögre

3 490 Ft 2 710 Ft -22%

Kosárba

3 490 Ft 2 710 Ft -22%

Egy praktikus utazó bögre az ikonikus PlayStation logóval, aminek otthon vagy út közben is hasznát veheted. A másik oldalán lévő közismert szimbólumokkal tökéletes ajándék minden PlayStation rajongóknak, akik ezzel a bögrével... tovább »

3 490 Ft 2 710 Ft -22%

Kosárba

A termékhez nem tartozik rövid leírás.

Ben Yedder twitteren reagált az új TOTSSF lapjára, ez alapján pedig biztosra vehetjük, hogy pontosan tudja, mennyire nem szeretik a játékosok a FUT lapjait.

Bátran állíthatjuk, hogy ez minden idők legdurvább akciója.

Nem győzik lekötni magukat a World of Warcraft játékosok. Megszületett egy hihetetlenül menő Tier 8-as páncélt bemutató videó. Több ezer óráig készült.

×