Overwatch guide, amely a kezdőknek rengeteget segíthet, de akár a tapasztaltabbak játékosoknak is képes lehet újat mutatni.

Az Overwatch megjelenése óta nagy sikernek örvend, nem hiába. Változatos karakterei, a jól balanszolt játékmenet és az egyéb kivételes adottságai miatt pillanatok alatt betört az esport világába is. Ligákat és bajnokságokat alakítottak ki, melyek nézettsége folyamatosan rekordokat döntöget. De nem csak vérre menő küzdelmekről szól ez a játék, az Overwatch tökéletes kikapcsolódás és szórakoztató elfoglaltság is lehet bárki számára.

Szerepek

Csapatban betöltött szerepük szerint a játék karaktereit három fő csoportra osztjuk. Ezeken belül léteznek még altípusok, őket fogjuk most megismerni.

Dps

Ők azok, akik a legtöbb sebzést fogják okozni az ellenfélnek, képességeik nagy része ugyanis ezt a célt szolgálják.

Támadó: Olyan dps karaterek, amelyek rendkívül mobilisak, így könnyedén az ellenfél közelébe tudnak kerülni. nagy sebzéssel rendelkeznek, de cserébe kevés életerejük van.

Védekező: Képességeikkel jól le tudnak zárni adott zónákat és képesek kulcsfontosságú területeket megvédeni. Szintén nagy sebzéssel és viszonylag kevés élettel rendelkeznek.

  • Flanker: Gyorsan mozgó hős, amely pillanatok alatt az ellenfél mögé tud kerülni (pl. Genji, Tracer).
  • Hitscan: Olyan fegyverrel rendelkező hősök, melyek lövedékének nincsen “utazási” ideje. Tehát a ravasz meghúzásakor a golyó egyből a célkereszthez ér (pl.: Soldier 76, McCree).
  • Projectile: Olyan fegyverrel rendelkező hősök, melyek lövedékének van utazási ideje, ezt ilyenkor szabad szemmel is látni lehet (pl.: Hanzo, Pharah).
  • Sniper: Nagy hatótávolságú mesterlövészek (pl.: Widowmaker).
  • Shield breakers: Olyan hősök, akik könnyedén széttörik a pajzsokat (pl.: Junkrat, Bastion).

Tank

Sok életük miatt ők lesznek azok, akik védeni fogják az egész csapatot. Pajzsaikkal és egyéb defenzív képességeikkel egyszerűen megoldják ezt, viszont nagy testük miatt könnyű célpontok lesznek.

  • Anchor: Helyet csinál a csapatnak, megvédi őket. Orisa-t és Reinhardt-ot szokás idesorolni, olyan karakterek akiknek pajzsuk van.
  • Dive: Mobilis képességeikkel támadásokat kezdeményeznek és zavart okoznak az ellenfél soraiban (pl.: DVa, Winston).
  • Peel: Képességeikkel a csapattársaknak segítenek, vagy harchoz megfelelő körülményeket teremtenek nekik. (pl.: Zarya, Orisa, Roadhog)
Overwatch, tank

Kép forrása: www.reddit.com/r/Competitiveoverwatch

Support

Heallel és egyéb buffokkal segítik társaikat. A csapat legvédtelenebb tagjai, így a többiek egyik legfontosabb feladata őket megóvni.

  • Main Healer: Nagyon sok gyógyítást biztosít a csapatnak (pl.: Mercy, Ana, Moira).
  • Off-Healer: Kevesebb gyógyítást, de ugyanakkor más előnyöket nyújt a csapatnak (pl.: Zenyatta, Brigitte).
  • Ultility: Más forrásból, vagy közvetett módon szolgáltat gyógyítást, valójában nem is supportok közés sorolható hősök (pl.: Soldier 76, Sombra).

Játékmódok

Tutorial

Az újoncoknak mindenféleképpen érdemes itt kezdeni még akkor is, ha már ismerősek az FPS-ek világában. Megtanít a játék legalapvetőbb mechanikáira és pár hőssel is megismertet minket.

Practice Range

Egy gyakorló pálya, ahol mozgó bábukon és egyéb célpontokon gyakorolhatunk. Érdemes itt létrehozni a karakterek egyedi beállításait.

Practice vs AI

Botok elleni játék, itt felkészülhetünk más hősök elleni küzdelmekre.

Overwatch, Practice Range

(Practice Range) Kép forrása: www.reddit.com/r/Overwatch

Quick Play

Kezdőként a legjobb mód arra, ha élesben szeretnénk kipróbálni magunkat 6v6 szituációban. Az összecsapásoknak szinte semmi tétje nincs, így minden hőst kipróbálhatunk, hiszen a csapatok összeállítása ebben a játékmódban nem szokott számítani. A taktikázás és a kommunikáció lehetőségét felejtsük el, a Quick Play csak a játék megismerését szolgálja, illetve bemelegítés gyanánt is tökéletes.

Arcade

Az Arcade-on belül folyamatosan változó, különböző szabályrendszerű játékmódokat próbálhatunk ki.

  • Limited Duel: 1v1 párbaj, ahol ötször kell legyőzni az ellenfelet.
  • Mystery Duel: 1v1 párbaj, ahol mindkét játékos ugyanazt a hőst kapja az adott körben.
  • 3v3 Elimination: 3v3 küzdelem négy pályán, az ellenfelet háromszor kell legyőzni.
  • 3v3 Lockout Elimination: Annyiban tér el a sima 3v3-tól, hogy megnyert kör után nem választhatod még egyszer ugyanazt a hőst.
  • 6v6 Lockout Elimination: Az előbb említett 3v3 12 fős verziója.
  • 6v6 Mystery Heroes: Egy véletlenszerűen választott hőssel játszol az első halálig. Utána újra kapsz egy random karaktert.
  • 6v6 No Limits: Sima 6v6 játékmód.
  • 6v6 Total Mayhem: Standard 6v6 körülmények, viszont 200% életereje van mindenkinek, 150%-kal gyorsabban tudjuk az ultinkat tölteni és 75%-kal alacsonyabb a képességek visszatöltési ideje.
  • 6v6 Low Gravity: Szintén standard 6v6 játékmód, a gravitáció viszont 25%-ra van csökkentve.
  • Capture the Flag: A jól megszokott zászlóelrablós játékmód. A győzelemhez háromszor kell ellopnunk az ellenfél zászlaját.
  • Deathmatch: Mindenki mindenki ellen nyolc fővel. Az a győztes, aki az idő lejárta után a legtöbb gyilkosságot tudhatja magáénak.
  • Team Deathmatch: Deathmatch szabályok, viszont a nyolc ember két négy fős csapatra van osztva.

Competetive Play

A játék legnépszerűbb módja, amely versenykörülményeket biztosít a résztvevőknek. Itt már elsődleges szempont a csapatkompozíció, valamint elengedhetetlen a kommunikáció. A küzdelem pontokért, vagy ahogy a játékban nevezik SR-ért folyik. Ezen pontok alapján a játékosokat különböző rankokra sorolják be.

Az Overwatch ranked rendeszere

Pályatípusok

Competetive módon belül négy pályatípust különböztetünk meg:

Escort

A támadók feladata, hogy egy járművet (payload) eljuttassanak egyik pontból a másikba, értelemszerűen a védők feladata ezt megakadályozni. A támadóknak 4 perce van véghez vinni a feladatot, de különböző checkpoint-ok elérése után bónusz időt, illetve egy pontot kapnak. Ha ezt sikeresen megcsinálták, akkor a felek oldalt cserélnek. A mérkőzés győztese az lesz, aki több pontot szerez.

Escort pályák:

  • Dorado
  • Junkertown
  • Route 66
  • Watchpoint: Gibraltar
  • Rialto

Assault

Ebben a módban a támadó csapatnak két pontot kell egymás után megszerezni, a védőknek pedig ismét ezt kell megelőzni.

Assault pályák:

  • Hanamura
  • Horizon Lunar Colony
  • Temple of Anubis
  • Volskaya Industries

Hibrid

A két fentebb említett játékmód keveréke. A támadóknak először azt a pontot kell elfoglalnia, ahol a payload elhelyezkedik, majd el kell juttatni azt a célig. Nem árulok el nagy újdonságot, ha azt mondom, hogy a feladat teljesítése után a felek helyet cserélnek.

Hibrid pályák:

  • Eichenwalde
  • Hollywood
  • King’s Row
  • Numbani
  • Blizzard World

Control (King of the Hill)

A mód három fázisra oszlik, mindet különböző pályarészeken kell teljesíteni. Ez esetben mindkét csapatnak offenzíven kell fellépni, hiszen egyetlen pont megszerzéséért folyik a harc. A győztes az lesz, aki hamarabb elfoglal két pontot.

Control pályák:

  • Illios
  • Lijang Tower
  • Nepal
  • Oasis
  • Busan
Overwatch, Illios

(Illios) Kép forrása: www.overbuff.com

Hogyan nyerjünk?

Egy competetive mérkőzés megnyerésének legfontosabb tényezője a hősválasztás és a csapatösszeállítás. Ehhez nyújt kezdőknek tökéletes segítséget a Hero selection screen, ami tanácsokkal látja el a csapatot. Írja például, hogy éppen nincs elegendő tank vagy support, de feltünteti azt is, hogy túl sokan töltik be ugyanazt a szerepkört.

Persze a jó csapatösszeállítás nem mindig jelent fix győzelmet, meg kell tanulni a counterpick használatát. Ez röviden annyit tesz, hogy vannak olyan hősök, melyek kifejezetten erősek egyes karakterek ellen. Ilyenkor mindig tanácsos úgy választani, hogy mi töltsük be a counter szerepét, hiszen ha ellenünk teszik ezt, akkor könnyen veszíthetünk. Ez esetben érdemes váltani még akkor is, ha ulti képességünk már a maximumra töltődött.

Hasznos tippek kezdőknek

Figyelj oda az ultidra!

Kezdő és profi játékosok egyaránt elkövetik azt a hibát, hogy legerősebb tulajdonságukat nem a megfelelő szituációban alkalmazzák. Örökké tartogatni sosem érdemes egy esetleges teamkill miatt, hiszen a legtöbb hősnek körülbelül egy perc alatt teljesen újratöltődik, viszont ész nélkül sem használhatjuk.

 

Légy képes változtatni játék közben!

Ahogy már fentebb is említettem, a csapatkompozíció és a counterpick használata elengedhetetlen egy mérkőzés megnyeréséhez. Érdemes több hőssel, több szerepkört begyakorolni, hiszen ha szükséges, akkor ezzel nagyban tudjuk segíteni csapatunkat.

 

Mindig a supportra fókuszálj!

Sebzést kiosztó hősökkel mindig az ellenfél supportját kell először kiiktatni, hiszen hatalmas érvágásnak számít elveszteni egy támogató karaktert.

Overwatch, Sombra

Kép forrása: visualcocaine.org

Optimalizálj saját ízlésed szerint!

Milyen beállításokkal játszol? Milyen egérérzékenységet használsz? Ezeket a kérdéseket mindig felteszik a profi játékosoknak, hiszen sokan úgy gondolják, hogy ezáltal klasszisokkal jobbak lesznek majd. Ez nem teljesen hülyeség, de nem feltétlenül jó ötlet más személy szokásait magunkra erőltetni. Ne féljünk időt szánni arra, hogy megtaláljuk saját stílusunkhoz passzoló beállításokat. A Practice Range tökéletes helyszínként szolgál ehhez.

 

Ismerd meg a pályákat!

Ez esetben már sokkal érdemesebb a profi szcéna felé fordulni, hiszen az interneten remek oktatóanyagokat találhatunk. Ha ismered a titkos átjárókat, a magas helyeket és tudod hol vannak a kis HP pakkok, hatalmas előnyöd van a többi játékossal szemben.

 

Mindig fejre célozz!

Mint minden FPS-ben, itt is hamarabb megölhetjük az ellenfeleket egy jól irányzott fejlövéssel. Az Overwatch-ban egy ilyen találat 200%-kal nagyobb sebzést okoz, tehát kétszer hamarabb iktathatunk ki vele egy ellenséget.

 

Ne hősködj!

Ne felejtsd, az Overwatch csapatjáték! Ritka esetekben érdemes ugyan eljátszani a legkeményebb arcot, de legtöbbször csak társaink segítségével tudjuk elérni a végső célt.

 

Ismerd meg az erősségeid és gyengeségeid egyaránt!

Gyakorolj minden hőssel, hogy megtudd milyen stílus illik hozzád! Ne sajnáljuk az időt, hiszen néha olyan karakterekkel leszünk a legjobbak, amelyekre sosem gondoltunk volna.

 

Kommunikálj!

Erről is volt már szó, viszont fontos kiemelni újra. A megfelelő kommunikáció segít a csapatkoordinációban és a képességek kombózásában, elengedhetetlen elem egy győzelem bebiztosításához.

Kiemelt ajánlat

Samsung C27RG50FQU

122 990 Ft

Kosárba

122 990 Ft

  • Panel típus: VA (Vertical Alignment)
  • Képernyőátló (col): 27 col
  • Felbontás: 1920 x 1080 pixel
  • Képarány: 16:9
  • Válaszidő: 4 ms
  • Betekintési szög - vizszintes: 178 °
  • Betekintési szög - függőleges: 178 °
  • Fényesség: 300 cd/m²
  • Színek száma: 16.7 M
  • Függőleges frekvencia: 240 Hz
  • Kontrasztarány: 3000:1

×