A SAS (Különleges Légi Szolgálat) ügynökei itt tanultak meg harcolni. Lemezfedezékek, homokzsákok, szögesdrótok és egyéb akadályok jellemzik. A gyakorlóterep korábban a II. Világháborútól a 20. század végéig a Királyi Légierő gyakorlóállomása volt. Ez Hereford Base.

Az Operation Grim Sky frissítéssel a régi Rainbow Six: Siege Hereford Base új változata is megérkezett. A korábbi bázis kicsit elmaradt az új, bonyolultabb pályáktól, így a Ubisoft kidobta, és készített egy újat. A korábbi map semmilyen módon nem elérhető. Az újnak persze más hangulata is lett. Sokkal sötétebb, komorabb, esős világ tárul elénk, melyben könnyen érezhetjük magunkat háborús terepen. Hogy milyen stratégiát és milyen taktikát kíván a kezdő és profi katonáktól, azt megpróbáljuk a hadtudomány eszközeivel bemutatni.

rainbowsix.fandom.com

Hadművelet: Hereford Base

Köszöntünk mindenkit az eligazításon! A parancs szerint Hereford Base épületét kell több alkalommal támadnunk, illetve védenünk. Az épületbe bombákat telepítettek, túszokat tartanak fogva. A feladat: biztosítani a helyszínt, kimenteni a túszt, kiiktatni a védőket.

Az aktuális objektum egy négyemeletes, több lépcsőházzal, rengeteg apró útvonallal tarkított katonai gyakorlókomplexum. A lőállások nyitottak, a belső részen számos szűk folyosót, tereptárgyat találhatnak, ami értékes fedezék lehet. A homokzsákok, bútorok nem mozdíthatók, egyes falak ellenben a rendelkezésre álló eszközökkel eltávolíthatók.

Védekező bevetés

A három küldetés során a védekező katonák több helyen kezdhetik meg a terület biztosítását. Az alábbiakban térképeken fedezhetik fel azokat a helyiségeket, ahol a különböző játékmódok pontjai lehetnek. Jegyezzék meg és a dokumentumokat égessék el!

Basement – Pince

Kép forrása: GetZapped

Fermentation – Bomba és túsz

Brewery – Bomba

Barrel Storage – Secure Area

Első emelet

Kép forrása: GetZapped

Dining (Étkező) – Bomba

Kitchen (Konyha) – Bomba és túsz

Piano szoba – Secure area

Második emelet

Kép forrása: GetZapped

Master bedroom – Bomba és túsz

Loom szoba – Secure area

Kid’s Room – Secure area és bomba

Harmadik emelet

Kép forrása: GetZapped

Tractor szoba – Bomba és túsz

Ammo Storage (Lőszerraktár) – Bomba

Taktikai útmutatás

A harmadik emelet részei alulról teljesen megsemmisíthetők, ezért győződjenek meg róla, hogy mindenhonnan biztosított a területet. Ha a feladat a pont védelme (Secure area), soha nem kell ellenőrizni a harmadik emeletet, mivel ez a küldetéstípus nem kerül oda. Az alagsor több taktikai célponttal is rendelkezik, így a lépcső alján történő várakozás (a korábban ismert gyakorlótereppel ellentétben) nem fog működni. A Hereford Base-en sok a fedezék, ami kedvez minden bakának. A második emeleti fürdőszobának kulcsszerepe van a védekezésben, mivel az ellenség gyakran hatol be az erkélyről.

Ne feledjék, hogy a sok törhető fafelület miatt az ellenség bárhonnan tűz alá veheti önöket. Az úgynevezett roamer-ek sok katonát tehetnek el láb alól. A térkép nyugati oldala elég sérülékeny, mivel az ellenség könnyen eléri észrevétlenül, ráadásul itt a belső kamerák sem segítenek.

Támadó bevetés

rockpapershotgun.com

Mindhárom indulózóna viszonylag elzárt, így ne számítsanak hirtelen érkező támadásra az épületből. Ez itt nem spawn killereknek való terület, megértették?! A külső kamerák kilövésére így nagyobb esélyük van. Járják körbe az épületet, lőjék ki a kamerákat, majd a lövészárkokból, lőállásokból próbálják meg felmérni a területet az önöknél lévő drónokkal.

Taktikai útmutatás

Az olaszországi bevetéshez hasonlatosan, ahol Villa falai közt falmegerősítéssel, illetve a behatoló ellenség feltérképezésével értek el sikereket, itt is a csapat mellé kapják Mira-t és Caveira-t.

Mira! A black mirror segítségével derítse ki mielőbb, hogy honnan próbál támadni az ellenség.

Caveira! Halkan járja körbe az épület minden zugát, és hallgasson ki egy észrevétlen játékost. Tudja meg hol van a tizedes, meg a többiek.

Tekintettel arra, hogy az átalakított területen kevés a tágas tér, szorosan kell a folyosókon közlekedni. Ezért viszik magukkal Montagne-t, vagy a Blitz-t. Próbáljanak néhányan felsorakozni a pajzs mögé, illetve jussanak be a pontra, a pajzsokkal pedig a sarokban védjék magukat! A Hereford Base-re küldjük továbbá Maverick és Thermite közlegényt, hogy a megerősített falakon átjussanak.

Kamerák

A térfigyelő kamerák odabent nehezen észrevehetők! Odakint az összes könnyen kiszúrható, hisz szinte mindegyikük oszlopon van. Bent gyakran leplezhetik le pozíciójukat ismeretlen helyzetből. A térfigyelő kamerák villogva jelzik, ha használatban vannak, de vigyázzanak Valkyire kameráira! Az alábbi képeken láthatják a belső kamerák helyzetét! Megjegyezni, elégetni!

 

Eligazítás

-A Hereford Bese épületén belül sok a szűk hely, de rengeteg fedezék is van. Itt akár hosszabb tűzharcok is kialakulhatnak, nagyon könnyen bekeríthető az ellenség. A szűk hely miatt nagyon kell vigyázni a csapdákra. Lesion, Frost csapdái különösen kellemetlenek lehetnek.

-Ha az alagsort védik, a hordók első számú fedezékek lehetnek. Innen nehéz belépni kívülről, még akkor is, ha az összes falat elpusztították.

-Az egyik gyakori taktika a „kék folyosó” elfoglalása. A kék folyosó a két lépcsőház között helyezkedik el a második emeleten. A védők hajlamosak ide pozicionálni, majd váratlanul ráugrani az ellenfélre.

-A támadó játékosoknak kedvező egy másik lehetőség. A második emeleti erkélyről két helyiség is elérhető. Ezek a Laundry room, illetve a Loom room. Ha a csapat egy-egy tagja láthatóan innen próbál betörni, könnyen azt a látszatot kelthetik, hogy minden támadó egy oldalról érkezik. Ezalatt a  többiek behatolhatnak a másik oldalról.

Bizalmas információk

-A Spitfire Courtyard-nál található repülőgépek feltehetően Jäger-ről, a jól ismert pilótáról mesélnek. Ha ez igaz, itt olvasható Jäger igazi neve is.

-Ha a Bathroom-ban szétlövik a zuhanyzófülke, kéken csempézett falának egy oldalát, láthatóvá válik egy fotó, melyen egy nő áll egy régi-régi autó mellett. Kézzel írva egy üzenet is olvasható. A kép megtekintése után, menjenek át a garázsba is!

-Már a Twitteren is sokan feltették a kérdést: a garázsban álló autó rendszáma, miért R6 35MI? Sokak szerint a 35 millió játékos elérésére utal.

-Ha nagyon jól rá akarnak látni a harmadik szintre, és már nincs elérhető kamera, menjenek a tetőre és keressenek egy kis tornyot. A torony egyik oldalán találnak egy lyukat. Küldjenek be egy drónt!

Ha a küldetés sikeresen zárul, jelentkezzenek a Rainbow Six többi küldetésére is! Az olaszországi és marokkói misszióval kapcsolatban is tartunk eligazítást! Oszolj!

×